Egy szempillantás alatt döntenek rólunk a fotónk alapján - Milyen a jó LinkedIn profilkép?
A Princeton Egyetem kutatása szerint az emberek egytized másodperc alatt döntik el, hogy megbízhatónak találnak-e minket. Ahhoz, hogy véleményt formáljanak rólunk, még csak találkoznunk sem kell: elég, ha ránéznek a fotónkra.
„Ezt a tudattalan véleményformálást azután nehéz felülírni” – mondta el a felmérés kapcsán Tóth Balázs üzleti portré és headshot fotós. – „Egy másik kutatásban, amelyet a Cornell egyetemen végeztek, azt vizsgálták, megváltozik-e a fotó alapján kialakult első benyomásunk egy személyes találkozó után. A megdöbbentő eredmény az lett, hogy nem: akit kép alapján szimpatikusnak találunk, azt a személyes találkozón is nagyobb eséllyel kedveljük meg.”
Ezek alapján elég fontos, hogy milyen fotókkal találkozhatnak mások rólunk, hiszen mindenki a legjobb arcát szeretné mutatni. Érdemes néha rákeresni a nevünkre a Google képkeresőben és ellenőrizni, milyennek láthatnak mások. Az üzleti világban dolgozóknak, illetve az álláskeresőknek pedig sok múlhat azon, hogy milyen fotót használnak, mert valójában már akkor eldől, hogy egy lehetséges üzleti partner milyennek tart minket, amikor a találkozó előtt megnézi a LinkedIn profilunkat.
A fotós többszáz LinkedIn profilképet elemzett már, így látja, melyek a leggyakoribb hibák: „Az érettségi tablókép vagy az esküvői fotóról kivágott kép éppolyan rossz üzenet, mint az íróasztalnál vagy fehér fal előtt lőtt telefonos kép. A megbízhatóságot és a betöltött vagy betölteni kívánt pozíciót a profilképnek is tükrözni kell. A hitelességünket egy business fotón az elegáns ruha, a rendezett frizura, a profi smink és az előnyösen bevilágított arc adja meg. De hiába mindez, ha üres a tekintetünk a képen” – mondta el a szakértő.
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?