Határon túli fiatalok tanulhatnak a magyar cégektől
19 fiatal kárpát-medencei vállalkozó kap lehetőséget, hogy hazai cégeknél tanulja meg a vállalkozás csínját-bínját a most indult Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program keretében. A program célja a gazdasági ismeretek terjesztése révén támogatni a magyar fiatalok szülőföldön való boldogulását, a helyi üzleti lehetőségek kiaknázását, új vállalkozások és új munkahelyek létrehozását, hozzájárulva ezáltal a szomszédos országokkal való partnerségi együttműködés erősítéséhez.
A Piac&Profit kérdésére Losonc Krisztina a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. ügyvezetője elmondta, vajdasági és 10 kárpátaljai fiatal kapott lehetőséget a most elinduló pályázati programban, mindegyiküket más-más cég vagy intézmény fogadja a december 31-ig tartó időszakra. Ezalatt a Programban részt vevő fiatalok havi 120 ezer forint ösztöndíjban részesülnek. A mentor cégek havonta adnak értékelést a fiatalokról, akik maguk kéthetente kötelesek beszámolót küldeni a KÜH számára. Ebben részletesen bemutatják, hogy mivel foglalkoznak és az hogyan segíti elő a pályázatukban vállalt "küldetésük" teljesítését, valamint megfogalmazzák terveiket a következő hetekre. A mentor cégeknél megszerezhető tapasztalat mellett a program részeként egy-két vállalkozási ismereteket oktató tréning szervezésével is segítik a fiatalokat.
Az érkező fiatalok között van olyan, aki egy szegedi sajtműhelyben tölti majd a következő hónapjait, hogy az ott tanultakat felhasználva kárpátalján indíthasson majd házi- és biosajt készítéssel foglalkozó vállalkozást. Egy másik jelentkező pedig a saját településén működő ásványvíz palackozó üzemben látott lehetőséget, ugyanis az ott készülő termékekhez messziről szállítják be a címkéket. A magyarországi mentor cégnél szerzett tudás birtokában arra készül, hogy ő válik majd a gyár címke beszállítójává.
A mentor cégek felé az elvárás az, hogy olyan munkát bízzanak a programban részt vevő fiatalokra, amelyen keresztül a választott cég egész működését megismerhetik, valós gyakorlatra tehetnek szert, így segítve a pályázatban vállalt üzleti terv megvalósulását.
A program, bár ösztöndíj szerűen működik, jogilag természetesen nem minősülhet annak, mivel ilyesmit csak oktatási intézmény nyújthat. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat emellett állami támogatásból működik, bevételeit így támogatásként sem adhatja tovább. A megoldás az alkalmazotti jogviszony lett - a fiatalok jog szerint a KÜH Zrt. alkalmazottai, akiket partneri viszonyban kiközvetítenek a mentor cégekhez. Ez így mindkét félnek tiszta és biztonságos viszonyt jelent.
A program megnyitóján Szathmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy téves elképzelésnek bizonyult, hogy az államnak ne kellene szerepet vállalnia a gazdaság működésének segítésében. Mint mondta, sokan hittek az önmagától működő gazdaság illúziójában, de ezt az elképzelést a kilencvenes évek második felében cáfolták, antitézisei megszülettek. A legerősebb ezek közül maga a 2008-as válság. Ez bizonyítja, hogy a kormányok nem vonulhatnak ki a gazdaság ügyeiből, hiszen a világ struktúráiban a haszonszerzés felülír bizonyos fenntarthatósági kérdéseket, amelyeknek pedig érvényt kell szerezni. Mára bebizonyosodott - mondta Szathmáry - , hogy az Uniótól sem várhatjuk, hogy levegye ezt a terhet a kormány válláról. Ezért volt szükség erre a programra.
"A magyar kormány most egy olyan jövőnek próbál esélyt adni, amiben felépülnek magyar vállalkozások és a fiatal generáció megtanulja, hogy vállalkozni kell. Ez egy társadalom számára nagyon fontos! Szükség van fiatalokra, akik mernek kockáztatni, bíznak magukban és a sikerükben és a hazaszeretet is fontos annyira a számukra, hogy mindezt nem külföldön akarják kamatoztatni" - mondta az államtitkár.
Hozzátette, a mentor cégek már mind bizonyították, érdemes tőlük tanulni. A program révén pedig a fiatalok azt az üzenetet vihetik haza, hogy érdemes magyar vállalkozónak lenni.
Radetzky Jenő, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta, Magyarországnak fontos érdeke a szomszédos országok magyarlakta területeinek fejlődése, mivel az egységes Kárpát-medencei fejlődés a magyar gazdaság fejlődésének is alapja. A magyar gazdaság export orientált, szüksége van a szomszédos országokkal való kereskedésre. És bár sokat hallunk a keleti nyitás, nyugati megtartás stratégiájáról, nem szabad megfeledkezni a régió fontosságáról, hisz a külgazdasági tevékenység több mint 35 százaléka a programba bevont országokkal zajlik. Tehát emiatt is eminens érdek a jó, erős gazdasági kapcsolat kialakulása. Az integrált gazdaság létrejötte az EU-nak is érdeke, hogy minél többen a szülőföldjükön maradva erősítsék a gazdaságot. A szomszéd országok vállalkozásainak bevonása az integrációba a magyar gazdaság felemelkedésének kulcsa - így tulajdonképpen a most induló program a Wekerle-tervben megfogalmazott kormányzati törekvés egy gyakorlati lépése - tette hozzá a vezérigazgató. Hogy Magyarország komolyan gondolja az együttműködést, azt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat már 11 országban működő, ebben a hónapban pedig egy beregszászi irodával bővülő jelenléte is mutatja.
Ki akarja a Facebooknál kitanulni az üzlet csínját-bínját?
Ösztöndíjat hirdetnek a Magyarországnak hírnevet hozó LogMeIn, a Prezi, a Ustream, és a Seagate Technologies vezetői, hogy megmutassák a fiataloknak: érdemes álmodni, és érdemes megvalósítani azt, amit kitaláltak. Jelenleg tanulmányaikat folytató egyetemisták, de már végzettek, friss diplomások is gyakornokként 1-3 hónapot tölthetnek el a Facebook, a Twitter vagy a SoundCloud irodáiban, ahol tapasztalatokat szerezhetnek, vagy a Prezi, a Ustream és a LogMeIn alapítóival dolgozhatnak együtt San Franciscóban, Bostonban vagy Budapesten. Az alapítók saját példájukon keresztül is szeretnék bebizonyítani, hogy a világsiker lehetséges. A Bridge Budapest nonprofit szerveződésként működik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?