Ezek a nyerő startupok az Uber szerint
Négyezer ötletből választotta ki az Uber személyszállító startup azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. A nyertesek között van egy szoftver, amely a memória zavarokra nyújt megoldást, egy online bankolási felület, amelyet kifejezetten gyerekeknek fejlesztettek, egy bioreaktor, amely az alacsony energiájú szerves hulladékot alakítja át magas minőségű proteinné és olajjá, valamint egy olyan applikáció, amely a vendéglátóipar személyzeti problémáira keres megoldást.
Egy új ötlet megvalósításához egyaránt szükség van szakmai és pénzügyi támogatásra. Nem elég innovatívnak lenni, fontos, hogy mások is potenciált és fantáziát lássanak az ötletben és azt hatékonyan tudják segíteni. Ezért indította útjára az Uber az UberPITCH kezdeményezését.
A legjobb 21 közé egy magyar startup jutott
Az UberPITCH Európa 21 országában és 37 városában két héten keresztül adott lehetőséget startupok képviselőinek, hogy egy Uber-autóban utazva prezentálják üzleti ötletüket az adott régió legjobb tanácsadóinak, vállalatvezetőinek. A kezdeményezés során közel négyezer ötlet mutatkozott be. Végül 21 startup került a legjobbak közé (Magyarországról a vakok és gyengénlátók számára készült, mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveget fejlesztő EVA), közülük pedig négy izgalmas kezdeményezés kitalálója kapott arra lehetőséget, hogy személyesen találkozzon Berlinben Travis Kalanickkel, az Uber alapítójával.
4 projekt nyert - íme
Középen Travis Kalanick Uber-alapító a négy nyertes cég képviselőjévell
Valamennyi startup közös vonása, hogy a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába. Az Uber úgy döntött, hogy nem rangsorolja a kezdeményezéseket, hanem valamennyit azonos összeggel és mentorálással támogatja annak érdekében, hogy minél előbb elindíthassák üzleti ötletüket a siker útján. A következőkben a nyertes projekteket mutatjuk be röviden.
Egy szoftver, amely a feledékenységre keresi a megoldást - Memrica, Egyesült Királyság
A Memrica memória-problémákkal küzdőknek fejleszt szoftvereket. Olyan kép- és arcfelismerő rendszert használnak, amely virtuális kapcsolatot hoz létre az emberek és azon tárgyak között, amelyekre emlékezniük kell. Az appot demenciával élőkkel, gondozóikkal és klinikai szakértők közreműködésével tervezték és fejlesztették. Alapítója Mary Matthews, aki elsők között támogatta a játék-technológiák használatát az egészségügyben. A Memricát Mary a demenciával és más neurológiai esetekkel kapcsolatos személyes élményei hatására hozta létre.
Zsebpénz: másképp - Otly, Hollandia
A zsebpénz fogalmát próbálja megújítani hiánypótló megoldásával az Otly, amely egy online bankolási felület, amely megtanítja a digitális kor gyermekeit az alapvető pénzügyi ismeretekre. Az Otly segítségével a gyerekek elsajátíthatják többek között a digitális pénz, a rendszeres jövedelem, a megtakarítás és a vagyon-elosztás fogalmait, a család pedig egy mindennapi használatra alkalmas, átfogó és modern szolgáltatást kap.
A megoldás: rovarok! - HiPromine, Lengyelország
A HiPromine rovarokkal keresi a választ a 21. század globális kérdéseire. A rovarok ugyanis kifogyhatatlan forrásai a bio-aktív vegyületeknek. A HiPromine az alacsony energiájú szerves hulladékot alakítja át egy bio-reaktor segítségével magas minőségű proteinné és olajjá. A startup jövőbeni tervei között szerepelnek olyan kutatások, amelyek új anyagok felfedezését teszik lehetővé, amelyeket később a gyógyszer- és a szépségipar is széles körben tud használni.
Kéznél a pincér! - Brigad, Franciaország
A vendéglátás egyik leginkább konfliktusos és drága komponense a személyzet. Európában egy átlagos étterem (amely nagyjából tíz embert foglalkoztat) évente 10 ezer eurót veszít különféle személyzeti problémákból adódóan. A Brigad applikációja, amely összekapcsolja az éttermeket a munkát kereső személyzettel, akár 30 percen belül is tud munkaerőt biztosítani, mind rövid mind pedig hosszú távra.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 6 éve
- A békéltetés művészei 6 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 6 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 6 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 6 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 6 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 6 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 6 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 6 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 6 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 6 éve