kapubanner for mobile

Kiborult Varga Mihály szavain a VOSZ főtitkára

„Egy holland munkás kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar, itt hatékonysági problémák vannak” - többek között erről beszélt Varga Mihály Tusványoson. A pénzügyminiszter szerint, ha egy magyar és egy holland kis-és középvállalkozást (kkv) összehasonlítunk, akkor hatékonyságban, termelékenységben jelentőség különbséget fedezhetünk fel.

„Lehet, jobb kormánya van a hollandoknak és jobb gazdaságpolitikát folytatnak” - reagált Varga Mihály szavaira Dávid Ferenc az atv.hu-nak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a pénzügyminiszternek mindezt inkább a magyar munkásokkal kellett volna megbeszélnie. Dávid Ferenc szerint abban is különböznek a magyar és a holland vagy belga kisvállalkozások, hogy míg nyugaton a családban akár több száz évek alatt fejlődik ki egy vállalkozás, addig Magyarországon nincs ez.

Varga Mihály arról is szólt, hogy nem csoda, hogy a kkv-kat nem ismerik a megyében sem, és nem tudnak összekapcsolódni más vállalkozásokkal, hiszen „sokuknak egy nyomorult honlapja sincs”. Dávid Ferenc szerint a pénzügyminiszter kijelentése azt mutatja, hogy „a miniszter úr nem nagyon ismeri a kis- és középvállalkozásokat”. A VOSZ főtitkárát az még jobban felháborította, hogy ezeket a kritikákat azok fogalmazták meg, akik tehetnének ellene. „Nem az a dolga egy miniszternek, hogy ironizáljon, hanem, hogy segítse a kisvállalkozásokat” - vélekedett a főtitkár. „Ebben a kérdésben előkelő idegenek?” - fogalmazott.

atv.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek