kapubanner for mobile

Kiosztották a "Kiváló Call Center" címeket

Több mint 30 cég részvételével lezárult a TOP 10 Call Center-díj elnevezésű verseny, kiosztották a "Kiváló Call Center" címeket - értesült a Világgazdaság.

A GFK Hungária Piackutató Intézet által alapított a Humán Erőforrás Alapítvánnyal együttműködésben, a Magyar Marketing Szövetség és a Direkt Marketing Szövetség szakmai támogatásával, első alkalommal megrendezett versenyen a szolgáltatók ágazatonként mérettethették meg magukat, amelynek keretében az általános ügyfélkezelés mellett a problémamegoldást, illetve a telefonos értékesítést, az úgy nevezett telemarketing tevékenységet is értékelték az úgy nevezett próbahívás módszer segítségével.

A verseny több mint 30 cég részvételével zajlott, ahol is az egyes szolgáltatók ágazatokra bontva szerepeltek. Felkészült próbavásárlók tartottak tükröt a szolgáltató piac szereplőinek, hiszen azonos szempontrendszer alapján ún. próbahívásokkal rögzítettek közel 250 000 kérdésre kapott választ és véleményt.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek