Magyar önkéntesként Franciaországban – íme az első karrierlépcső

Tóth Adrienn Magyarországon több multinál is dolgozott. Ám a monotóniába és a hajszolt munkanapokba belefáradva úgy döntött, inkább Nyugat-Európa felé veszi az irányt. Most is épp Franciaországban - egy szociális és kulturális központban -  önkénteskedik az EVS- program keretében. Ősztől viszont asszisztensként építheti tovább a külföldi karrierjét Franciaországban.

Tóth Adrienn Magyarországon több multinál is dolgozott. Ám a monotóniába és a hajszolt munkanapokba belefáradva úgy döntött, inkább Nyugat-Európa felé veszi az irányt. Most is épp Franciaországban - egy szociális és kulturális központban -  önkénteskedik az EVS- program keretében. Ősztől viszont asszisztensként építheti tovább a külföldi karrierjét Franciaországban.

Adriennek - bár egyetemi évei alatt volt már Erasmus-ösztöndíjjal Lyonban, sőt még az ELMŰ francia megfelelőjénél is belekóstolhatott a kinti office-ok életébe néhány hónapig, Magyarországon eleinte "klasszikus", multis karrierrel indult a pályafutása.

Magyar multiknál startolt frissdiplomásként

"Egy ismert, kozmetikumokkal foglalkozó multinál dolgoztam két évig - eleinte gyakornokként, később junior termékmenedzserként. Ám ez - a cég és a munkaköröm átszervezése miatt - egyre kevésbé passzolt az elképzeléseimhez, úgyhogy váltottam. A következő cégnél is termékmenedzser voltam. Itt mosógépekbe adagolható vízlágyítókkal foglalkoztam - de se a feladat, se a cég, se a napi 13 órás munkaidő nem mutatott számomra olyan vonzó jövőképet, ami miatt érdemes lett volna hosszú távra terveznem."

EU-s támogatással önkéntesként

Igazából ekkor kezdett komolyabban foglalkozni a nyugat-európai önkénteskedéssel és a lehetőségekkel. "Először az Artemisszió egyik, főként a bevándorlókra fókuszáló programjába jelentkeztem, de oda nem kerültem be. Viszont itt hallottam először az EVS-es programokról - és nagyon megtetszett, hogy egy éven át, EU-s támogatást élvezve tartózkodhatok valamelyik, nekem szimpatikus országban önkénteskedve." (Azért érdemes tudni: a program során nem kizárólag európai helyszíneken támogatják az önkéntességet...)

Közel 20 munkaadót keresett meg direktben

Adrienn tehát klaviatúrát ragadott, majd CV-t és motivációs levelet írt az általa kiszemelt, 15-20, épp önkénteseket kereső francia munkáltatónak. Végül egy niort-i, szociális és kulturális központtal találtak egymásra. Így most a nyugati-parti országrészben dolgozik. Méghozzá egészen július végéig.

Így pezseg a közösségi élet Franciaországban

Jelmezes napközi-délután, Halloween alkalmából

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Diákmunka tanulás mellett Dániában

Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk

Álláslehetőségek Dániában

Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk

Munkajogi kisokos (új) dolgozóknak

Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk