Megvannak a dallasi Ewingok magyar utódjai
Magyar csapat nyerte MOL-csoport nemzetközi olaj és gázipari tehetségkereső versenyét, az UPPP-ot. A három miskolci egyetemista összesen 1113 teamet előzött meg az olajcég által fejlesztett online szimulációs játékában és a szerdai élő döntőben is a legjobban teljesített. A győztesek a Hello Karrier-nek is nyilatkoztak.
Az idei versenyre rekordszámú hallgató jelentkezett. 53 országból összesen 1114 csapat próbálta ki, milyen az olajbusiness a gyakorlatban.
Győzött az Oil Fanatic

Íme a győztes olajipari tehetségek: Szilvási Marcell (balra), Lengyel Nikolett és Karádi Ákos. Ekkor még várták az eredményhirdetést.
A győztes az Oil Fanatic fantázianévre hallgató egyik magyar team lett. Tagjai Lengyel Nikolett, Karádi Ákos és Szilvási Marcell a Miskolci Egyetem hallgatói. Nikolett és Ákos olajmérnök szakon végi mesterképzését angol nyelven, míg a csapat harmadik tagja, Szilvási Marcell geofizikán doktorandusz. Szeptember végén jelentkeztek a versenyre, októberben vettek részt az első, online fordulóban, amelyen az abszolút első helyen végeztek. Itt megadott alaptőkével indulva egy olajkitermelő rendszert kellett kiépíteniük a Mol által kidolgozott virtuális forgatókönyvek alapján. Egyebek mellett meg kell találniuk a fúrásra optimális helyeket, a fúrást és a kitermelést megszervezni. Nikolették a legnagyobb profitot érték el az 1114 csapat között.
Ezt követte egy második online forduló, amely során az első körben legjobb 40 csapat két óra alatt 100 kérdést válaszolt meg. A legjobb öt team pedig a budapesti élő döntőbe jutott. Itt prezentációt kellett tartani, a magyarok az északi tengeri olajkitermelésben a termelésoptimalizálást választották.
„A prezentációra három hetet készültünk, minden szabaidőnkét rááldoztuk. Igyekeztünk a hagyományos mérnöki előadásoktól kicsit eltérni és humort belevinni, a különféle véleményeket ütköztetni és érdekesen tálalni” – mondta a próbatétel után, még az eredményhirdetés előtt Nikolett.
Egyenes út a MOL-os karrierhez

Itt már a díjátadón. Kell ennél jobb ajánló egy karrierindításhoz?
Hogy merre visz a három fiatal útja? Marcell marad az egyetemen, folytatja doktorandusz tanulmányait. Nikolett és Ákos pedig valószínűleg a Mol gyakornoki programjához csatlakozik. A legjobb csapatok tehetséges szakemberei ugyanis a cég közlése szerint álláslehetőséget nyernek, hogy a MOL-csoportnál kezdhessék meg karrierjüket a 18 hónapos UPPP Tehetségfejlesztő Program keretében.
A győztesek pénzdíjjal is gazdagodtak. Az első három helyett között 7,5 millió forintot osztott ki az olajcég. A második egyébként a lengyel Geomatrix csapat lett, a harmadik helyet pedig a török Next Oil Generation nevű csapat szerezte meg.
Miért érdemes szakmai versenyen részt venni egyetemistaként?
- Jó szereplés esetén biztos a sikeres karrierstart – ahogyan ez a magyar csapat példájából látszik
- Az iskolai anyagok mellett a munka valódi kihívásaival is szembesülünk a feladatok megoldása révén
- Megtanulunk csapatban gondolkodni, dolgozni, egymásért küzdeni
- Fejlődnek a sikeres munkavégzéshez nélkülözhetetlen soft skillek (problémamegoldás, kommunikáció, prezentáció)
- Bővül a kapcsolatrendszerünk
- A részvétel jól mutat az önéletrajzban, a proaktivitásról árulkodik
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa