Melyek a legizgalmasabb startup vállalkozások? – 150 ezer euró volt a tét
Péntek este igazi kereskedelmi TV-show-s hangulatban zajlott a Brain Bar Budapest regionális startup verseny döntője az Akváriumban. A 10 csapat közül végül a magyar BookRKids örülhetett a sikernek - és nem utolsó sorban a Power Angels angyalbefektető 150 ezer eurós (több mint 45 millió forint) ajánlatának.
Ám egy dolog már a kezdet kezdetén biztos: startup-verseny döntő sincs show-elemek nélkül... Úgy péntek délután 6 óra előtt pár perccel járunk. Az Akvárium különtermében ezidőtájt kapcsolták le a nézőtéri lámpákat - a komfortos babzsák-fotelek után kutatók is az utolsó simításokat végzik a helyvadászatban. Hogy aztán pontban 18 órakor felharsanjon a hangszórókból a "Ladies & Gentleman!" üdvözlés és kezdődjön a verseny. És már jön is a tűzrőlpattant, fejmikrofonos műsorvezető, hogy felkonferálja a zsűrit - és hogy ismertesse a verseny tétjét. Amely nem csekély: az eredetileg 23 ország 148 indulója közül most a döntőbe jutott 10 tarthat egyenként háromperces prezentációkat - és válaszolhatja meg a zsűri plusz ráadásként érkező kérdéseit. A bevonulás pedig? Garantáltan popsztáros körülmények között, minden "fellépőnél".
15 másodperc alatt át kell adni a lényeget

Épp a BookRKids prezentációja zajlik a színpadon. Itt még nem tudják,de hamarosan győztesként távozhatnak.
Ám előtte pár villámkérdés erejéig a zsűri szempontjairól is hallhatunk pár szót. Amelyből mindjárt kiderül: a startup-versenyen az idealista álmodozók együtt kávézgatós ötletbörzéjénél azért lényegesen többet várnak. "Mi itt ma olyan versenyzők közül fogunk győztest hirdetni, akik nem csupán kreatív ötlettel érkeztek - hanem már konkrét, működő csapataik és kidolgozott üzleti terveik, jobb esetben befektetőik is vannak a vállalkozásaikhoz"- mondta el például zsűritagként a Power Angels képviseletében Késmárki László, hozzátéve: a csapatoknál emellett nagyra értékelik a víziót, a konrét jövőképet, a téma közérthetőségét és lényegretörő elmagyarázhatóságát. "Egy ütős ötlet jó előadásban akár 15 másodperc alatt elmagyarázható." Emellett nagyot nyomhat a latban a startup képviselőjének határozottsága, magabiztossága. Továbbá a győztesnek - igazi zsűrimágnesként - ki is kell tudni váltania a ítészekből egyfajta meggyőző "Oh, my God!" élményt. Egyszóval éreztetnie is kell tudnia az ítészekkel, hogy bizony, ez az ötlet "az igazi", ez az, aminek érdemes lesz bizalmat szavazni.
Így zajlott a verseny
"Tehát 10 döntős, fejenként 3 perc - és 150 ezer euró!!!" - celebrálja igazi hangulatfelelősként a show-t a bevezető után a műsorvezető. És már jönnek is szép sorban a startupperek, a legkülönfélébb vállalkozástípusokkal. Közben pedig a közönség Duelbox-os gamification-applikációval szavazhat is a jelöltekre okostelefonon. A regisztrációt követően így design, prezentáció és üzleti potenciál szerint értékelhetik az éppen látott produkciókat. A tetszési index így - aktuális versenyzőtől függően - gyakorlatilag a szemünk előtt alakul a kivetítőkön.
Kissé közhelyes, de igaz. A zsűri - se a nézőtéren, se a színpadon - nincs könnyű helyzetben. Hiszen a 10 döntős ötlet is a legkülönfélébb területekről érkezve versenyez a díjakért. Az elsőként érkező, ausztriai ZoomSquare - magát nem szerényen "ingatlankereső Google-ként" aposztrofálva - például a lakáskeresést hívatott maradéktalanul a kereső személyére profilozni.
Gamification, online fizetés
A szintén versenyben lévő BattleJungle már a HR és a tréningpiacot célzó, gamification megoldásokra alapuló tréning, - és fluktuációcsökkentő programot hozott bemutatni a zsűrinek. Nem is kevés showelemmel tarkítva. speeker-ük - amellett, hogy showtáncosként vonult be - a felszólalása után még búcsú - selfie-t is lőtt magáról, háttérben a nézőtérrel. De volt még a versenyzők között Pay Pal-szerű, praktikus online fizetései rendszer, valamint az online vásárlások során előforduló csalásokat kiküszöbölő informatikai rendszer is. Továbbá olyan trendi zeneletöltő-app is, amely a tartalom-szolgáltatás mellett képes a dallamok analizálásán túl ezeket pluszban kiajánlani és mixelni is a vásárlóknak.
Nem elég a PR, ütős kérdésekre is válaszolni kell
A zsűri - a kápráztató prezentációk mellett vagy épp ellenére - azért mindvégig résen volt. Így a racionális szemléletű ítészek részéről a legnagyobb show közepette is rendre elhangzottak a "Hány éves a projekt", a "Hány ügyfélnél tartotok most?" és a "Mennyi a projektben az önerő?" kérdések. Néha nem is kevés iróniával."Tényleg szuper a prezentációtok - de tulajdonképpen mivel is foglalkoztok?"
Gyerekeknek szóló meseapp nyert
A versenyfolyam vége felé, este 8 óra magasságában aztán a zsűri elvonul kávézni - és persze döntést hozni. A végeredmény már nem is várat túl sokat magára. A startup-verseny abszolút győztese így a hazai BOOKR Kids - a gyermekeknek egész könyvesboltnyi meseanyagot appként hozzáférhetővé tévő, audiovizuális formában, hangoskönyvként és fejlesztő gyakorlatokkal is elérhető alkalmazás. A startup így a PowerAngels 150 ezer eurós befektetési ajánlatát és a Loffice közösségi munkatér féléves, ingyenes használatát nyerte el. Aratott még a versenyen a HR & tréning-profilú BattleJungle startup is. A celebes bevonulás úgy tűnik, bejött a közönségnek, hiszen a cég épp az ő szavazatainak köszönhetően is nyerte el az Oppenheim ügyvédi iroda 1 évre szóló támogatását.

- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa