kapubanner for mobile

Minden negyedik magyar netezik a buszon

A magyarok 24,7 százaléka használ mobilinternetet - derült ki a Strategopolis által elvégzett kutatásból. A tanulók körében közel kétharmados a mobilnetezők aránya, míg a nyugdíjasok több mint 90 százaléka nem használ ilyen kapcsolatot.

A legnagyobb arányban a tanulók körében találhatunk mobilinternetezőket (65,8 százalék), továbbá a gazdaságilag aktívak több mint 30 százaléka (teljes munkaidős: 30,1 százalék; részmunkaidős: 38,6 százalék), a háztartásbeliek 28 százaléka használ mobilinternetet. Legkisebb arányban a munkanélküliek és a nyugdíjasok használnak mobilinternetet, a munkanélküliek között 81,4 százalék, a nyugdíjasok között pedig 91,5 százalék azok aránya, akik nem használnak mobilinternetet – derül ki a kutatásból.

Iskolai végzettség szerint látható, hogy a végzettség fokával együtt nő a mobilinternetet használók aránya. A maximum 8 általánost végzetteknek csak 7,6 százaléka, a diplomával rendelkezőknek pedig több mint harmada (34,9 százalék) mobilinternetezik. Nem szerint a mobilinternet–használatot illetően a férfiak szerepelnek nagyobb arányban. A férfiak 31,1 százaléka, a nők 21,2 százaléka használ mobilinternetet.

A korcsoportok közötti különbségek a mobilinternetezéssel kapcsolatban is jelentősek, a legfiatalabb korosztályban a legmagasabb a mobilinternetet használók aránya (63,7%), ez pedig folyamatosan csökken a kor növekedésével, a 60 év felettieknek csak 7,8 százaléka mobilinternetezik.

Budapesten kétszer akkora arányban (40,6 százalék) találhatóak mobilinternetet használók, mint a vidéki városokban (21,7 százalék) vagy községben (21 százalék) élők körében. Elsősorban Közép-Magyarország lakosai között találhatunk olyanokat, akik mobilinterneteznek (35,1 százalék), továbbá a Dél-Dunántúlon (31,6 százalék) és a Dél-Alföldön (28,1 százalék) élők aránya kiemelkedő a többi régióhoz képest. Észak-Alföld az a régió, ahol a legnagyobb arányban (88 százalék) válaszolták a megkérdezettek, hogy nem használnak mobilinternetet.

Szignifikáns kapcsolat figyelhető meg a mobilinternet-használat és az internetezés gyakorisága között: minél gyakrabban internetezik valaki, annál valószínűbb, hogy használ mobilinternetet. A naponta több mint három órát internetezők közel fele (48,4 százalék) használ mobilinternetet, míg akik maximum egyszer interneteznek egy héten, azoknak csak 8,3 százaléka.

Azok, akik nem használnak mobilnetet elsősorban (46%) azért nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert más, vezetékes internetszolgáltatást használnak, amivel elégedettek. A második leggyakoribb ok az, hogy egyáltalán nem szoktak internetezni, ezért nem is használnak mobilinternetet sem (25,7 százalék), a harmadik legnagyobb arányban megjelenő, minden tizedik ember által (10,1 százalék) megjelölt probléma pedig az, hogy a válaszadók nem rendelkeznek olyan eszközzel, amellyel internetezni tudnának. Vannak olyanok, akik túlságosan drágának tartják, ez a megkérdezettek 8,4 százaléka. A lakosság kis része (4,6 százalék) azért nem használ mobilinternetet, mert nem tudja, hogyan kell, mire való, mi az.

A mobilnetet még nem használó válaszadók 91 százaléka nem tervezi, hogy a közeljövőben él ezzel a lehetőséggel, 8 százalékuk viszont igen, és csupán 1 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre. Nem szerinti bontásban a férfiak inkább tervezik (12,9 százalék), mint a nők (5,6 százalék), hogy mobilinternetezni fognak a következő egy évben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk