Mitől jó egy szakmai gyakorlati hely?
2000 gyakornoki pozícióval, 6 szektor 47 munkáltatója szállt ringbe a Colibri Internship Awards 2016 versenyén. Az abszolút első helyet a Budapest Bank vitte, díjat nyert ezen kívül az Audi, az Ericcson, a Nestlé, a Vodafone SSC és az Unilever is. A díjátadóra az október végi HR Festen került sor. Kiderül, a cégek egyre inkább igyekeznek a tehetséges fiatalok kedvébe járni. A gyakornokoknál pedig a nemzetközi környezet az egyik hívó szó.
”A Colibri Internship Awards - ot azért is hoztuk létre, mert szerettünk volna képet kapni arról, melyek és milyenek a diákok körében legnépszerűbb vállalatok. Eredetileg csak felmérést szerettünk volna - de kérdéseinket 100-as nagyságrendben megválaszoló diákoknak csak 3 vállalat ugrott be pozitív példaként, vonzó cégként, hogy úgy éreztük, ezen mindenképp változtatnunk kell. A Colibri-t így a vállalatokat jobb gyakornoki programok létrehozására ösztönző díjként is alapítottuk” - avatta be a HR Fest közönségét a díj előéletébe Balogi Attila, a Gyakornok.com alapítója a díjátadón.
Ezek voltak a szempontok

Íme, a díjazottak
A 47 vállalat közül végül a Budapest Bank bizonyult a pályakezdők számára legvonzóbb munkahelynek. Az értékelésnél az is szempont volt, mennyire tetszenek a kiválasztás-bejutás a vállalathoz, a céges élet, a gyakornokság alatti fejlődési és a későbbi karrier - építési lehetőségek kategóriái a szavazóknak adott vállalatnál. A közel 8 ezer beérkezett szavazat alapján a végeredmény egyébként megközelítőleg 30% - ban tükrözi a közönség véleményét.
Kidobott pénz, ha csak a kommunikáció jó
Ám az sem kérdés, hogy mindezek a gyakornoki éveken túl is nagyon fontosak a munkavállalók számára. ”Hogy mitől kínál egy vállalat valóban pozitív perspektívát az embereknek? Például abban, hogy nemcsak employer branding, reklám és marketing - szempontból jó az imázsa, hanem az ott hangoztatottak a valóságnak is megfelelnek. Ha nem? Akkor felesleges az összes, a témára fordított pénz és idő. Főleg napjainkban, amikor az álláskeresők tudatosak, helyén kezelik a marketinget, tudják, hogy közeli forrásból is tájékozódniuk kell, ráadásul a közösségi médiában a jó és rossz hírek egyaránt pillanatok alatt elterjedhetnek. Ez alól nyilván a vállalatok sem kivételek” - mondta el a rendezvény Hungary’ s Got Talent, leginkább a vonzó cégekre reflektáló blokkjában Csucska Péter, a Lexmark Hungary ügyvezető igazgatója.
Ha a fiatal érzi, hatással van a céges mindennapokra
Ám az őszinteség és a hitelesség mellett még vonzóbbá teheti magát egy vállalat azzal, ha érezteti a munkavállalókkal: ők nem pusztán a passzív elszenvedői a céges történéseknek. ”A karrierépítők többsége tudatos: így amellett, hogy menő, trendi, ismert, sőt még külsőre is mutatós helyen szeretne dolgozni, még legalább egyvalamit nagyon szeretne. Mégpedig azt, hogy éreztessék vele: ő igenis számít a cégnek. Igenis hatással lehet az eseményekre, alakíthatja azokat, nem személytelen utasítás-végrehajtóként van jelen és egyáltalán nem közömbös a véleménye” - tette hozzá Havas Gábor, a Dealogic régiós HR menedzsere.
Aki a munkavállalók véleményének fontosságát ott helyben ki is terjesztette a vállalati dress-code - ra is pluszban. ”Keresett szakembereknél gyakran ez még a külsőségekre, a megjelenésre is vonatkozik. Nemrégiben, pont egy állásinterjún egy IT-s hirtelen nekem szegezte a kérdést: van-e dress code a cégnél és ha igen, szigorú-e? Mert ha például ő jó időben nem érkezhet majd reggel shortban és papucsban az irodába, akkor köszöni, de inkább nem kér a cég ajánlatából. ”Ráadásul a sztori sem egyedi helyzetet mutat be. Tényleg próbálunk komfortos környezetet teremteni - még csúszdánk is van az irodában, lazításként a munkavállalóknak.”
Jó fizetés, nemzetközi környezet - Budapesten
Mindezek mellett sokakra pont a nemzetközi környezet lehet pozitív hatással. ”A nemzetközi vállalati környezet, versenyképes fizetésekkel társítva egyre több Y-generációs számára lehet hívószó. Sokaknak bejön, hogy lényegében még külföldre sem kell azért utazniuk, hogy külföldiek társaságában legyenek. Nálunk is az angol a hivatalos nyelv - de van, hogy a nálunk dolgozók amerikai főnökkel meetingelhetnek, némettel ebédelhetnek, svájcival kávézhatnak, miközben épp a fülöp-szigeteki kollégájuk e-mailjeit bogarásszák”- tette hozzá Csucska Péter.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa