Mitől lesznek boldogok és elkötelezettek a dolgozók?
Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem azon, hogy a munkahelyi körülményeink egyeznek-e azzal, hogyan akarunk élni. A TOPdesk Magyarország szakértője szerint a cégeknek új eszközöket kell bevetnie ahhoz, hogy megadja a munkavállalók által vágyott életmódhoz szükséges kereteket – és ezáltal ne veszítse el őket.
Úgy tűnik, az egészségünk és a munkahelyi boldogságunk már nem harmadlagos szempont: döntést befolyásoló tényezővé lépett elő azon a téren, hogy elvállalunk-e egy állást, illetve maradunk-e a munkahelyünkön vagy elhagyjuk azt – mutat rá az MIT kutatása. De a munkavállalók boldogságérzete nem csak a fluktuáció szempontjából releváns kérdés: egy oxfordi kutatás szerint ok-okozati összefüggés van a munkavállalók boldogsága és a termelékenység növekedése között is. A Gallup kutatása ráadásul arra is rávilágít, hogy a nem elkötelezett munkavállalók – globálisan a dolgozók 62%-a – boldogtalan munkavállalók lesznek, ami a világnak jelenleg 8,9 ezer milliárd dollárjába, a globális GDP 9%-ába kerül.
Boldog munkavállalók
De mitől lesznek boldogok és elkötelezettek a munkavállalók? A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2023-as jelentése megállapította, hogy a nagyobb rugalmasság – a szabadon választható munkakezdési időponttól kezdve a távmunka lehetőségéig – például hatékonyabb munkavégzéshez és jobb munka-magánélet egyensúlyhoz vezet. Ezt a Cisco 28 000 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló körében végzett globális felmérése is igazolja, amelynek során a válaszadók 82%-a állította, hogy boldogabbá teszi őket, hogy bárhonnan elvégezhetik munkájukat. De tényleg teljeskörű megoldást jelenthet a rugalmas munkaidő és a távoli munkavégzés, ha a kollégák elégedettségéről van szó?
Rugalmas munkavégzés, rugalmas eszközök
„Fontos a rugalmas munkaidő és munkavégzési hely, de a munkavállalók szabadság- és boldogságérzete nem csak ezen múlik” – hívja fel a figyelmet Zakrzewski Anita, a TOPdesk marketing- és értékesítési vezetője. „Ha szeretnénk megtartani a jó munkaerőt, kulcsfontosságú, hogy a munkavégzéshez olyan eszközöket és rendszereket is biztosítsunk nekik, amelyekkel probléma- és stresszmentesen, önállóan tudják megoldani mindennapi problémáikat. A kulcs a távmunka és a rugalmas munkaidő kapcsán is a döntés szabadsága: az, hogy mi magunk határozhatjuk meg, mikor és honnan dolgozunk. Ugyanezt a szabadságot megadhatjuk a kollégáknak a munkafolyamatok kezelésében is.”
Önálló problémamegoldás
A szakértő szerint hosszú távon növelheti az elköteleződést, ha a munkavállalók közös platformon, egy szolgáltatásmenedzsment-rendszerben oldhatják meg a mindennapi munka során felmerülő kérdéseket. „Ha egy ilyen rendszert használunk az a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kérdéseinkre online, néhány kattintással választ kaphatunk anélkül, hogy minden esetben valamelyik kollégához kellene fordulnunk” – teszi hozzá Zakrzewski Anita. „Egy önkiszolgáló portálon a munkaadók saját tudásbázist hozhatnak létre, amiben a kollégák megtalálhatják a válaszokat a korábban felmerült kérdésekre, ez pedig nem csak hatékonyabb munkavégzést, de nagyobb elégedettséget, szabadabb munkavégzést is eredményez.” Egy ilyen digitális rendszerben ráadásul a teljesen újkeletű problémákat is online, telefonálgatás és személyes megkeresés nélkül jelezhetik kollégáiknak a munkavállalók, ami jelentősen megkönnyíti a távoli munkavégzést is.
Egy szolgáltatásmenedzsment-rendszerben az önkiszolgáláson és a tudásbázison túl is számos lehetőség nyílik a munkavállalói elégedettség növelésére: a kollégák körében a cégek gyors online felmérést készíthetnek az éppen aktuális vállalati kérdések kapcsán, de platformot teremthetnek az IT-problémák távoli megoldására is. Mivel egy ilyen rendszerben minden vállalati eszköz – legyen éppen házon belül vagy kívül – hardveres és szoftveres szempontból is nyomon követhető, lehetőség nyílik arra, hogy a munkavállalók a számukra a munkáltatójuk által biztosított programokat bárhol biztonságosan és hatékonyan használhassák. Ezzel pedig gyakorlatilag teljes online szabadságot kaphatnak a mindennapokban.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 napja
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 napja
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 7 napja
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 2 hete
- Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás 3 hete
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 3 hete
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 3 hete
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 4 hete
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 1 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- Kötelező AI-használat? A nagyvállalatok most jöttek rá, miért nem ez a megoldás 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben