3 százalékkal nő a cégek cafeteriakerete
Kicsit több vállalkozás vezeti be a béren kívüli juttatások rendszerét és a nettó juttatás értéke is növekszik - derül ki a cafeteriatrend.hu felméréséből.
A kitöltők mindössze 4,46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy idén csökkent náluk a dolgozói juttatások nettó értékét. Ez az arány 2013-ban 31 százalék, két éve pedig 52,6 százalék volt. A korábbi adatokhoz képest ez jelentős javulás. Emellett a válaszadók 14,3% számolt be a cafeteria nettó értékének növekedéséről.
Tavaly még 2 százalékos mínusz volt
Átlagolva a változások mértékét 2012 elején 15,3 százalékos, 2013. januárban 2,2 %-os átlagos nettó juttatás csökkenést mutatott a cafeteriatrend.hu felmérése. Idén azonban a válaszok alapján nettó 3,1%-kal több béren kívüli juttatást kaphatnak a dolgozók – derül ki a több mint 500 vállalkozás megkérdezésén alapuló, több éve ugyanazon módszertannal futó felmérésből.
2014. február 5.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?