kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

800 fős leépítésre készül a Dunaferr

Mintegy nyolcszáz munkavállalót elbocsátását, és a nagy múltú Lőrinci Hengermű bezárását tervezi a Dunaferr menedzsmentje - írja a Dunaújvárosi Hírlap.

A létszámcsökkentést még idén végrehajtják. Az ISD Dunaferr Zrt.-nél az Opten cégtárának adatai szerint nagyjából 5300-an dolgoznak, így a tervezett létszámcsökkentés az alkalmazottak 15 százalékát érinti, vagyis majdnem minden hetedik dolgozót elküldenek a cégtől.
A cikk szerint hétfőn az üzemi tanácsi ülésen a szakszervezetek egyeztettek a cég menedzsmentjével, és folytatják a tárgyalásokat, miután a vezetőségtől a kifogásaikra kapott válaszokkal nem voltak elégedettek. A menedzsment keddre ígért tájékoztatást.


2012. augusztus 28.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek