Cafeteria: élen az Erzsébet-utalvány
Azon munkáltatók, amelyek már döntöttek az idei béren kívüli juttatásokról, leginkább az újonnan bevezetett Erzsébet-utalványt és a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott támogatást adják munkavállalóiknak, de a cégek harmada még nem határozott arról, ad-e cafeteriát dolgozóinak – derül ki a DEVISE Hungary és a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) közös felméréséből.
A felmérésben részt vevő munkáltatók 22 százalékánál nem változik a 2011-es keret, 14 százalékuknál nem volt és nem is lesz cafeteria. Az adatszolgáltatók 11 százaléka azonban vagy idén tervezi bevezetni a béren kívüli juttatást, vagy emeli a tavalyi keretösszeget.
Akik a cafetéria mellett döntöttek, több szempontot is mérlegeltek egyszerre, így a munkáltatók 54,6 százaléka azért ad béren kívüli juttatást, mert a munkavállalóik elvárják, vagy azért (54,3 százalékuk szerint), mert kevesebbe kerül, mint egy ugyanakkora összeg bérként történő kifizetése.
A juttatások közül az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb: csaknem egyharmaddal többen adják ezt a dolgozóknak, mint a második helyen szereplő, a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára nyújtott hozzájárulást. Harmadik a sorban az egészségpénztárba vagy önsegélyező pénztárba utalt hozzájárulás, negyedik az iskolakezdési támogatás, ötödik a Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámlájára nyújtott támogatás, amelyet a helyi bérlet, az önkéntes nyugdíjpénztárba utalt hozzájárulás, illetve a SZÉP Kártya szabadidő alszámlájára utalt – a rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló – hozzájárulás, valamint a kockázati élet-, baleset- és egészségbiztosítás követ (MTI)
2012. január 18.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben? 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?