December 1-jén kell ledolgoznunk a szilvesztert
Az idén még egy, jövőre pedig három munkanap áthelyezését hagyta jóvá a nemzetgazdasági miniszter.
Az idén december 31-ét, hétfőt december 1-jén, szombaton kell ledolgozni. Jövőre augusztus 19., hétfő úgy lesz pihenőnap, hogy helyette augusztus 24-ét, szombatot nyilvánította munkanappá a miniszter. December 24. kedd helyett pedig december 7. szombat lesz munkanap. A karácsony még egy nappal hosszabb lesz, december 27-ével, péntekkel úgy, hogy az előző szombat, december 21-e lesz a munkanap.
A módosítás nem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére.
2012. szeptember 4.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Elidegeníti a fiatalokat a munkahelytől a hibrid munkavégzés? 5 hónapja
- Esze ágában sincs megszünteni a home office-t ennek a banknak 6 hónapja
- A magyarok 81 százaléka nem dolgozhat otthonról 7 hónapja
- Drága a tábor? A szülők inkább otthonról dolgoznának nyáron 7 hónapja
- Felmérés: az otthonról dolgozó alkalmazottak kevésbé valószínű, hogy fizetésemelést vagy előléptetést kapnak 8 hónapja
- Le kell szögezni: az irodai kultúra, ahogy eddig ismertük, halott 9 hónapja
- A nagyobb rugalmasságot kínáló munkahelyek optimistábban tekintenek a jövőbe 12 hónapja
- Túl sok a home office? Így motiválhatjuk a munkatársakat az iroda használatára 1 éve
- A Napi és Heti Pihenőidő Új Szabályozása 1 éve
- Keverheti a munkáltató a 3 műszakos és megszakítás nélküli munkarendet? 1 éve
- Folyamatos munkarend esetén mennyi szabad hétvégénk lehet? 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa