kapubanner for mobile

Jelentősen emelkedne a cafeteria adója

Kedden az Országgyűlés elé került adótörvény javaslat jelentős mértékben módosíthatja a közkedvelt béren kívüli juttatások adóját - írja Fata László cafeteria szakértő.


Idén összesen 35,7 % közterhet kell fizetnie a munkáltatónak, ha a törvényben meghatározott keretekig ad például Erzsébet-utalványt, Széchenyi Pihenő Kártyát a munkatársainak - emlékeztet Fata László. A friss javaslat szerint az eddigi kedvezményezett béren kívüli juttatás adója 35,7 százalékról 51,17 százalékra növekedne. Így az előbb említett juttatásokon túl többek közt az önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári hozzájárulást, a helyi bérletet, az iskolakezdési támogatást, munkahelyi étkeztetést is magasabb teherrel adhatná jövőre a munkáltató.


51 helyett 65 százalék


2014-ben a kedvezményezett béren kívüli juttatások közt nem szereplő egyéb juttatások - az ezekre vonatkozó szabályok betartásával - 51,17% közteherrel adóznak. Hogy az eddig kedvezményezett béren kívüli juttatások 2015-ben is megtartsák versenyelőnyüket, ezért az új adócsomag az egyéb juttatások közterhét jövőre 65,79 százalékra emelné. Ugyanezzel a magasabb teherrel adóznak majd a kedvezményezett juttatások adótörvényben szereplő korlátait meghaladó összegek. Például a havi 8000 forintot meghaladó Erzsébet-utalvány.


Adómentes marad a lakáshitel-támogatás


A közkedvelt adómentes juttatásoknál nem tartalmaz a javaslat erőteljes változásokat. A lakáscélú támogatás, lakáshitel támogatás kedvezményezett köre még kicsit bővülhet is. - 2014-ben a munkáltató (a további feltételeknek való megfelelés esetén) a dolgozó lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését és az ezekre felvett hitelt támogathatta - foglalja össze Fata László. Az új adótörvény javaslat alapján a lakás akadálymentesítésre fordított összeghez is adómentesen hozzájárulhatna a munkáltató.


2014. október 22.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk