Lakáshitel munkáltatói támogatása: egyre több cég szerződik
A várakozásoknak megfelelő az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt, eddig több mint 150 cég kezdte el a szerződéskötési folyamatot a banknál.
Közel 1000 állás péntekig. Nézzen be a virtuális állásexpóra a www.allasexpo.hu oldalon.
A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását.
Az OTP Bank májusban indította el a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatásait. A bank már az idén több mint 500 szerződés megkötésére számít. Az OTP szerint a támogatási igény fellendülésére 2015-ben lehet számítani, az új juttatás bevezetése ugyanis hosszabb folyamat, mint más cafeteria juttatások esetében. Az első folyósítás előtt ugyanis nagyjából kéthónapnyi átfutási idővel kell számolni a munkáltatóknak.
Először a kis cégek jelentkeztek
A közlemény idézi Kovács Antalt, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: munkáltatói partnereik közül elsőként a kisebb cégek jelentkeztek, de mostanra a több ezer munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokkal is sikerült megállapodniuk. Megjegyezte, hogy sok munkavállaló is érdeklődik bankfiókokban a lehetőség iránt, de az OTP ADLAK (Adómentes Lakáshitel Támogatási Szolgáltatás) szolgáltatást a munkáltatók részére nyújtják. Ezért azt javasolják, hogy a munkavállalók jelezzék a munkáltató felé, hogy élnének a lehetőséggel - tette hozzá.
Teljesen adómentes a munkáltatónak
A munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatás előnye mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, hogy adómentes.
2014. október 3.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?