kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Már élnek a brit bevándolási szigorítások

Szigorodtak az újév első napján az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának bizonyos szabályai. A Downing Street két hete jelentette be, hogy a brit miniszterelnök által korábban ismertetett széleskörű szigorítási tervek közül elsőként, január 1-jétől az álláskereséssel kapcsolatos szociális ellátás korlátozása lép életbe.

Ennek alapján az uniós társállamokból érkezők nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem vehetnek igénybe munkanélkülieknek járó juttatásokat. Az új szabályok szerint ha a külföldi EU-munkavállalóknak ilyen jellegű támogatásra az első három hónap elteltével is szükségük lenne, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e juttatásokban, kivéve, ha bizonyíthatóan valós esélyük van arra, hogy belátható időn belül álláshoz jutnak.


A "megélhetési álláskeresők" ellen lépnek fel


A szigorítások az eredeti tervek szerint az idei év első felében léptek volna életbe, ám David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök a kormányfői hivatal útján két héttel ezelőtt ismertetett nyilatkozatában közölte, hogy az új korlátozások érvényesítését a brit kormány "felgyorsítja. Ennek célja a kormányfő szerint az, hogy "kevésbé vonzó hellyé" tegye az Egyesült Királyságot azoknak az EU-bevándorlóknak, akik "idejönnek és megpróbálnak az állam nyakán megélni". "Nem látunk szívesen olyanokat, akik nem akarnak hozzájárulni" a brit gazdasághoz - állt Cameron közleményében. (MTI)


2014. január 2.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk