kapubanner for mobile

Nők a menedzsmentben - garantált a siker

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyre több vállalat vezetője véli úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe, javítja az üzleti eredményességet, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében, derül ki az ELTE Társadalomtudományi Kar hírleveléből.

A McKinsey globális kutatása szerint a vállalatvezetők 72 százaléka úgy gondolja, hogy sikeresebb az a cég, amelynek vezetésében nők is részt vesznek. Ennek ellenére a cégek többsége még mindig messze van attól, hogy csúcsvezetői körében csökkenjen a férfiak túlsúlya. Az azonban mindenképpen biztató, hogy a tavalyi felméréshez képest 12 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik szerint a nők bevonása a csúcsvezetésbe jobb üzleti teljesítményt eredményez. Jelenleg a megkérdezettek körében ez az arány 72 százalék. A képet valamelyest árnyalja, hogy a női válaszadók esetében ez az arány jóval magasabb, 85 százalék. Azonban a férfiak körében is többségben (58 százalék) vannak azok, akik előnyösnek tartják a nők részvételét a vállalatvezetésben.

A nők előrejutási esélye azoknál a cégeknél könnyebb, ahol a nemi sokszínűséget kiemelt stratégiai célnak tekintik, és ennek érdekében megfelelő intézkedéseket is hoznak. A nők előrejutását a három legfontosabb stratégiai célnak tekintő cégek körében 32 százalékkal több cég van, amelynek felsővezetésében a nők aránya meghaladja a 15 százalékot.

Ugyanakkor a megkérdezett cégek mindössze 28 százalékánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a cégvezetetés nemi sokszínűségének elősegítése, amelyben nem történt előrelépés a korábbi évekhez képest. Pozitív változásként könyvelhető el, hogy a tavalyi 40 százalékhoz képest 2010-re 32 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nők előrejutásának kérdése egyáltalán nem szerepel a vállalati agendában.

A nők előrejutását segítő intézkedések közül kiemelkedik a rugalmas munkaidő biztosítása, a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztethetőségét biztosító lépések, illetve mentor programok, amelyek keretében tapasztalt vezetők segítik a vezetői szerepre vágyó női munkavállalókat.

A térségenként történő összehasonlítás eredményei szerint leginkább az ázsiai-óceániai régióban szerepel kiemelt célként a nők felsővezetésbe segítése. Ebben a térségben a cégek 35 százalékánál szerepel a legfontosabb tíz cél között a nemi diverzitás. Ugyanez az arány Észak-Amerikában 28, Európában 27, míg Latin-Amerikában 21 százalék.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek