Paks: munkaügyi bírósághoz fordultak a szakszervezetek
Folyamatban vannak a tárgyalások a Paksi Atomerőműben a munkáltató és a szakszervezetek között - közölte Mittler István az erőmű tájékoztatási vezetője.
Mittler István elmondta: szerdán ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Hozzátette: a megegyezés szerint a tárgyalások állásáról egyik fél sem nyilatkozik annak befejezése előtt.
A konfliktushelyzetet a bérmegállapodások meghiúsulása miatt jelentettek be a négy szakszervezet - a MÉSZ, a Paksi Atomerőműben Dolgozók Szakszervezete (PADOSZ), a Munkástanácsok, valamint az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete (ATISZ) - által létrehozott egyeztető bizottság. Berkes Sándor - aki egyben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke is - az MTI-nek akkor úgy nyilatkozott, a négy szakszervezet a testületi üléseken olyan döntést hozott, hogy a munkáltató által egyoldalúan befejezett bértárgyalás "a szakszervezetek számára elfogadhatatlan".
Az erőmű vezetése egyébként arra hivatkozva tekintette befejezettnek a bérvitát, hogy a munkavállalók aláírták a bérmegállapodásról szóló szerződéseket. A konfliktushelyzet bejelentését megelőző újabb bérvita április végén kezdődött, azt követően, hogy a tárgyalások első köre, amelyben a szakszervezetek 9,5 százalékos bérfejlesztést kértek, sikertelenül zárult. A szakszervezetek ugyan módosították ajánlatukat 8 százalékos alap- és ugyanilyen mértékű átlagbér-fejlesztést terjesztve elő, de munkáltató által ismételten felajánlott 7,5 százalékos átlagkereset-fejlesztést és az április 1-jétől érvényes 5 százalékos alapbér-fejlesztést annak ellenére nem fogadják el, hogy a dolgozók egyenként aláírták a szerződéseiket.
Az MTI értesülése szerint a szakszervezetek közben a munkaügyi bírósághoz is keresetet adtak be, amelyben kifogásolták a Paksi Atomerőmű Zrt-nek a kollektív munkaügyi vita során tanúsított magatartását, illetőleg azt, hogy megsértették a vita lefolytatására vonatkozó szabályokat. A kereset beadásának tényét a Tolna Megyei Bíróságon megerősítették, a tárgyalást várhatóan június végére tűzik ki.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- Pakson megállapodtak 7 éve
- Figyelmeztető sztrájkot jelentettek be a Paksi Atomerőműben 7 éve
- Demonstráltak a Paksi Atomerőműben a fegyveres biztonsági őrség kiszervezése miatt 7 éve
- Az ENSZ szerint a japán kormány kizsákmányolja a fukusimai atomerőműnél dolgozókat 8 éve
- Leukémiában szenvedő japán munkás pereli a fukusimai erőmű üzemeltetőjét 9 éve
- Képzik a paksi atomerőmű munkatársait 18 éve
- Komplex munkaerőpiaci program indul a Dél-Dunántúlon 18 éve
- Megszületett a bérmegállapodás Pakson 19 éve
- Közvetítővel folytatódnak a bértárgyalások Pakson 19 éve
- Továbbra is sztrájkveszély Pakson 19 éve
- Elemzik a bérvita körül kialakult helyzetet Pakson 19 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben