Többezres leépítés a BBC-nél
Költségtakarékossági intézkedései keretében kétezer munkahelyet számol fel a BBC a következő öt évben - jelentette be csütörtökön a brit közszolgálati médiatársaság vezetője.
A jelenleg 23 ezer munkatársat alkalmazó BBC-nél az elmúlt években már végrehajtottak egy ötezer fős leépítést; ehhez jön a csütörtökön bejelentett újabb tömeges létszámcsökkentés. A konzervatív-liberális kormánykoalíció a tavalyi költségvetési felülvizsgálat során a 2016-2017-es pénzügyi évig a jelenlegi, 145,50 fontos (50 ezer forintos) szinten befagyasztotta a BBC bevételeinek zömét adó éves előfizetési díjat. Előzetes becslések szerint ez reálértéken 16 százalékos bevételcsökkenést jelent a közszolgálati médiatársaságnak az adott időszakban. Ráadásul 2014-től a BBC Világszolgálat finanszírozását is az előfizetési díjakból kell megoldani.
Az 1932-ben alapított World Service jelenleg évente 272 millió fontos működési költségeit teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezi, de a brit kormány takarékossági intézkedéseinek keretében a 2013-2014-es pénzügyi év után ez a központi finanszírozás is megszűnik.
A BBC nagy-britanniai műsor- és multimédiás szolgáltatásaiban soha nincs reklám, a cég a 24 millió brit háztartás által kötelezően fizetett előfizetési díj évi 3,5 milliárd fontos bevételéből, valamint saját gyártású műsorainak globális értékesítési jövedelméből tartja fenn magát; ez utóbbi évente további 1,5 milliárd fontot tesz ki.
A BBC vezérigazgatója által csütörtökön bejelentett takarékossági intézkedések fő elemei közé tartozik a többezres leépítés mellett a sportközvetítési jogokra szánt kiadások 15 százalékos lefaragása. Ennek jegyében a BBC például a jövőben megosztja a Forma-1-es autóversenyek közvetítését a Sky médiacsoport nagy-britanniai tévétársaságával, a BSkyB-vel.
A jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció részéről már több komoly bírálat is elhangzott BBC gazdálkodásával kapcsolatban. Jeremy Hunt konzervatív párti kulturális miniszter, akinek illetékességi körébe tartoznak a médiaügyek is, már nem sokkal a koalíció tavalyi választási győzelme után, egy lapinterjúban úgy vélekedett, hogy az előfizetési díjakból élő BBC-nél "rendkívüli mértékű és felháborító pazarlás" folyik.
Brit konzervatív körökben állítólag olyan vélemény is felmerült, hogy a 89 éves közszolgálati médiaintézményre nincs is szükség. Tavalyi brit lapértesülések szerint Daniel Hannan, a Konzervatív Párt európai parlamenti képviselője és jobbszárnyának befolyásos tagja arról győzködte David Cameron miniszterelnököt, hogy a BBC-t fel kell számolni. A toryk szóvivője annak idején mindazonáltal közölte, hogy ezek Hannan "saját nézetei, és nem tükrözik a párt véleményét".
A BBC gazdálkodását ugyanakkor független elemzők is bírálták. A Policy Exchange nevű közéleti elemző csoport egy korábbi helyzetértékelésében felrótta a BBC-nek, hogy "megszállottan hajszolja" a minél nagyobb nézettségi mutatókat, a kereskedelmi riválisokkal versengve. A Policy Exchange jelentése kiemelte, hogy a BBC például hatalmas összegeket fizet a Forma-1-es autóversenyek közvetítési jogáért, jóllehet ezek közvetítését a kereskedelmi adók is meg tudnák oldani, ha a BBC nem pályázna erre a sporteseményre.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 22 ezer állás kerülhet veszélybe a Boschnál 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?