kapubanner for mobile

Vasutasok Szakszervezete: több száz dolgozónak tartozik a MÁV

Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri.

images

A szakszervezet szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint a MÁV azok kifizetésével adós, akik különféle projektekben, munkaidőn kívül, szerződés alapján dolgoztak a vasúttársaságnak. Közölték: ilyen tartozása van a cégnek azok felé például, akik a székház költöztetésében működtek közre. A VSZ többször követelte az érintettek jogos pénzét, ám ígéreteknél többet nem kaptak a vezetőségtől. Meleg János, a VSZ elnöke végtelenül felháborítónak tartja, hogy a fizetés halogatásával megalázó helyzetbe hozza a cég éppen azokat, akik a vasút iránti lojalitásból hajlandóak voltak a vállalat számára fontos és sürgős munkákat a szabadidejükben elvégezni - írták. Az elnök, a miniszternek írt levélben leszögezte: reméli, Lázár János is fontosnak tartja, hogy az elvégzett munkáért mielőbb jogos pénzükhöz jussanak a vasutasok.

 

frissítés:

A MÁV a honlapján megjelent csütörtöki közleményében határozottan cáfolta a szakszervezet állításait. Mint írják: a MÁV Zrt. minden megrendelt és elvégzett munkát - a teljesítésigazolásra és a kifizetés jóváhagyására vonatkozó folyamatot követően - kifizet az arra jogosult munkatársaknak. Továbbá nincsenek olyan, a költözéssel összefüggő megállapodások, amelyeket ne teljesítettek volna - tették hozzá.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet

Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk

Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben

A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk

10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk