2021-ban is a munkaerő-megtartás lesz a HR kulcsfeladata
Ötödik éve kérdezzük meg olvasóinkat, hogy mit gondolnak, mi lesz az új év kulcsfeladata HR szempontból. Első helyen évek óta a megtarás áll, azonban talán sosem volt olyan erős ennek a válasznak a hegemóniája, mint most, 2021-ben.
Második helyen a munkavállalói elkötelezettség növelése végzett 16 szavazattal (4,8%), míg haramadik a digitalizáció lett 12-vel (3,6%).

Úgy tűnik tehát, hogy a munkaerőbőség csak átmeneti volt, és a szakképzett munkavállalók megtartása az idei évben is kiemelt célja kell, hogy legyen a HR-nek, mert elkötelezett és jó minőségű munkaerő nem áll korlátlanul rendelkezésre. Ezért sem csoda, hogy rögtön a második legfontosabb feladat a munkavállalók elkötelezése lett, a digitalizáció pedig a tavaly év eleji negyedik helyről dobogós harmadikra lépett, ami a 2020-as év tapasztalatai alapján nem meglepő.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Évekig úgy tűnt, hogy a HR minden vállalatnál kulcsszereplővé válik: ők intézték a toborzást, a home office szabályozását, a visszatérést az... Teljes cikk
Az év vége a legtöbb vállalat számára nemcsak a zárások, hanem a következő évi bértervezés időszaka is. A közelgő minimálbér-emelés miatt ez... Teljes cikk
Júliusról augusztusra a Tescónál több mint 600 fővel dolgoztak kevesebben. Ez volt a legnagyobb létszámmozgás a HR Portál és az Opten... Teljes cikk
- Ez az ára az igazságtalan bérezésnek 3 hónapja
- Tömegesen mennek el a dolgozók – a magyar cégek még mindig nem értik, miért 4 hónapja
- A munkavállalói élmény ma már nem luxus, hanem alapelvárás: interjú Vincze Mónikával, a CPI Hungary HR vezetőjével 4 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 5 hónapja
- Miért mondanak fel, és hogyan tarthatjuk meg őket? 12 hónapja
- Jóbarátok közt 12 hónapja
- A kékgalléros munkavállalók megtartásának titka - mélyelemzés és a megoldás 1 éve
- A megtartás képlete: az emberközpontú vezetés az egyik összetevő 1 éve
- Ez a fizetés utáni legfontosabb dolog, amit egy munkahelynek nyújtania kell 1 éve
- Itt a stay interjú: varázsszer lehet a munkatárs-megtartáshoz 1 éve
- Törvény adta jog lesz a nyaralóból vagy a kávéházból végzett távmunka 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa