34 milliárd jut munkahelyi képzésekre: kkv-k és multik örülhetnek
33,9 milliárd forintot tervezett be munkahelyi képzésekre a 2014-2020-as időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium. 11,3 milliárd jut a nagyvállalatok, 22,6 milliárd a kis- és középvállalatok munkavállalóinak képzésére uniós pénzből.
A kormányhivatalok által megvalósított kiemelt projektek mellett kerül sor majd pályázatos formában a nem állami szervezetek által nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtásának támogatására, és a munkavállalók és vállalkozások alkalmazkodóképességének elősegítése keretében a munkahelyi képzések támogatására is.
33,9 milliárd forintot tervezett be munkahelyi képzésekre a 2014-2020-as időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium. 30 milliárd forintot a kevésbé fejlett, úgynevezett konvergencia régiókban, a fennmaradó 3,9 milliárd forintot a közép-magyarországi régióban igényelhetik a vállalkozások.
11,3 milliárd a nagyvállalatok munkavállalóinak munkahelyi képzésére
A nagyvállalkozások számára az év második felében megnyíló pályázat keretösszege 11,3 milliárd forint, amelyből 10 milliárd forintot a konvergencia régió vállalkozásai érhetnek el, 1,3 milliárd forintot pedig a Közép-Magyarországi régió (KMR) használhat fel.
22,6 milliárd a kis- és középvállalatok munkavállalóinak munkahelyi képzésére
A KKV-ék számára az év második felében megnyíló pályázat keretösszege 22,6 milliárd forint, amelyből 20 milliárd forintot a konvergencia régió vállalkozásai pályázhatnak meg, míg a KMR-ben 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre.
Azt a választ kaptuk a minisztériumtól, hogy a nagyvállalatok és a KKV-k esetben előre láthatólag a nyáron készül el a pályázati felhívás, így a támogatható képzések összeállítására is ekkor kerül sor.
Előzmény: 75 ezer embert képeztek uniós támogatással a cégek
Az NGM kérésünkre összefoglalta, hogy az elmúlt években milyen jelentősebb, hasonló célú uniós projektek valósultak meg Magyarországon: „a munkahelyi képzéseket a 2007-2013-as tervezési ciklust felölelő Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében több pályázati körben támogatták. A támogatott képzéstípusok – a nagyvállalatoknál, valamint a KKV-knál is – az alábbiak voltak: szakmai képzések, idegen nyelvi képzések, a vállalkozás működésével kapcsolatos képzések, illetve számítástechnikai, informatikai képzések. 2015 végéig összesen 6 823 vállalkozás képzési igényét támogatták, 75 451 munkavállaló részesült az igényeknek megfelelő képzésben” – írta az NGM Sajtó- és Kommunikációs Titkársága.
1 milliárd forint támogatás a nem állami szervezetek és társadalmi partnerek munkaerő-piaci szolgáltatásainak
Erről annyit tudtunk meg, hogy szerepelni fog benne a bérköltségeik támogatása. A pályázati felhívás szakmai tartalma várhatóan nyáron készül el, a támogatásban részesíthető szervezetek körét is ekkor határozzák meg, ezért egyelőre nem kaptunk pontos választ arra, hogy milyen szervezetekre gondoljunk „nem állami szervezetek” és „társadalmi partnerek” alatt.
Előzmény: 1,5 milliárd forint támogatás 205 munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetnek
Az NGM e programhoz hasonlította, amikor a 2007-2013 időszakban a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az Európai Szociális Alap finanszírozta a foglalkoztathatóság javítását és az alkalmazkodó képesség fejlesztését célzó programokat. A TÁMOP keretében a munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó szervezetek fejlesztését és kapacitásának megerősítését is támogatták (TÁMOP 2.6.2-12 pályázat). Ebben 205 szervezet kapott összesen több mint 1,5 milliárd forint támogatást a konvergencia megyékben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?