700 ezer betöltetlen informatikai állás lehet 10 éven belül?
Miközben még mindig igen kevés nő választ hivatást a high-tech szektorban, ez az iparág egyre biztosabb karriert kínálhat számukra - derül ki a portálunknak eljuttatott sajtóanyagból.
A cél, hogy a lányok is részeseivé váljanak a technológiai innovációk megalkotásának.
Több ezer betöltetlen állás várja a lányokat a high-tech szektorban
A szakmai szervezetek szerint az ICT területén 20 százalék alatt van a nők aránya. Erősíti mindezt, hogy bár az európai egyetemeken végzett fiatalok 60 százaléka ma már a lányok közül kerül ki, de a mérnöki és informatikai diplomásoknak mindössze 20 százaléka nő. Azért fontos mindez, mert a szakemberek úgy látják, hogy 10 éven belül az ICT területén 700 ezerrel több üres állás lehet, mint amennyit a végzős diákok be tudnak majd tölteni. Vagyis, miközben még mindig igen kevés nő választ hivatást a high-tech szektorban, ez az iparág egyre biztosabb karriert kínálhat számukra.
Fontos a sokszínűség az informatikában
"Az informatikát gyakran gondolják férfias szakmának, pedig a sokszínűség a technológiai iparágakban is rendkívül fontos. Éppen ezért a célunk az, hogy megmutassuk, az IT vonzó, biztos és előremutató karrierlehetőséget biztosít úgy a férfiaknak, mintahogyan a nőknek is." - mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának ügyvezető igazgatója.
A legutóbbi, október 17-én tartott foglalkozáson 15 és 18 év közötti gimnazista lányok vettek részt: a Morgan Stanley munkatársai és Skool önkéntesek segítségével szórakoztató, izgalmas feladatokon keresztül bővíthették ismereteiket - ezúttal a processing programnyelv területén. A feladat egy számítógépes játék programozása volt, amit később szüleiknek is megmutathattak, illetve otthon is tovább tudnak fejleszteni. A szervezők reményei szerint ez az élmény is segíti majd a fiatalokat abban, hogy még pontosabban megtalálhassák jövőbeni hivatásukat és néhány év múlva a fiatal nők közül is legalább annyian válasszák majd az informatikát, mint ahányan például az adminisztratív jellegű vagy jogi területekre igyekeznek.

Gimnazista lányok számítógépes játékokat programoznak a workshopon a Morgan Stanley önkénteseinek segítségével (forrás: SkoolHungary)
Informatikai állások >>
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- Egyre inkább ösztönzik a cégek a dolgozókat az AI használatára 3 hete
- A dolgozók több mint fele küzd, hogy lépést tartson az AI gyors fejlődésével 4 hete
- A dolgozók több mint fele elismeri, hogy hibákat követ el az AI használata közben 1 hónapja
- Egyre több vezető bánja meg, hogy az AI miatt küldött el dolgozókat 1 hónapja
- AI és a jövő munkaerőpiaca: kinek lesz robotkollégája és kinek lesz munkahelye? 1 hónapja
- Merülőszivattyúk - hatékony megoldás vízkiemeléshez 2 hónapja
- Önálló jogi technológiai csoport indul a Jalsovszkynál 2 hónapja
- Tegyen szert megbízható és tapasztalt munkaerőre a nyugdíjas foglalkoztatással! 3 hónapja
- Fürdőszobába zárkózott a kém: szaftos botrány rázta fel a HR-tech világot 3 hónapja
- Vékony lemezt vastagra hegeszteni? Nem lehetetlen! 4 hónapja
- Megvan a tökéletes állás introvertált embereknek 4 hónapja