“A csapatba illeszthetőség is fontos felvételnél” - Herbácskóová Anita, Magyar Suzuki Zrt.
„A HR ágazat legnagyobb kihívása helyesen élni a digitális eszközökkel - mondja Herbácskóová Anita, akit idén neveztek ki az esztergomi autógyártó HR vezetőjének és aki 17 éve dolgozik a Suzukinál. Úgy látja, hogy őszre újra feszes lett az álláspiac, nem könnyű jó és megfelelő számú jelöltet találni.
17 év alatt rengeteg jó tanácsot kaptam. A HR vezetői kinevezésemkor az operatív vezetőm azt javasolta, továbbra is maradjak önmagam, az új pozíciómban is ugyanolyan lelkesen és proaktívan álljak hozzá a feladatokhoz, mint eddig. Ez rendkívül motiválóan hatott rám.
2. Mitől jó egy vezető?
Egy jó vezetőtől elvárás a Magyar Suzukinál, hogy gondoskodjon a csapatáról annak érdekében, hogy a kollégák folyamatosan megkapják a munkájukhoz, valamint a fejlődésükhöz szükséges támogatást. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az empatikus, partnerségen alapuló egyértelmű kommunikáció. A munkatársainknak ugyanis ismernie kell a vállalat céljait ahhoz, hogy sikerrel járulhassanak hozzá azok teljesítéséhez.
A HR osztályunk például kéthetente összeül a termelési vezetőkkel, hogy közösen megvizsgáljuk milyen fejlesztéseket célszerű tenni a munkavállalói elégedettség irányába. Ehhez minden esetben a kollégákkal folytatott előzetes fókuszcsoportos beszélgetések eredményei adják a szükséges alapot. Nagyon fontos tehát az is, hogy folyamatos egyensúlyt tudjunk teremteni a munkáltató és munkavállaló érdekei között.
3. Volt-e olyan mentora, akitől sokat tanult vezetőként? Mit tudott így ellesni?
Alapvetően szerintem nem a pozíció határozta meg, hogy kitől mennyit tanultam a karrierem során. Minden kollégám hozzátett egy kicsit ahhoz, hogy az a vezető váljon belőlem, aki ma vagyok. Természetes, hogy a munkatársak hatással vannak egymásra, alakítják egymást. Ez a -sokszor nem minden szempontból tudatos - folyamat mindig jelen van egy csapatban.
4. Honnan dolgozik most? Miben nehezebb, miben könnyebb most a munka, mint a vírushelyzet előtt?
Járványhelyzetben is ugyanazok a szempontok fontosak számunkra, mint normál működés esetén. Ezek pedig a biztonságos munkavégzés, a szoros együttműködés kollégáinkkal és partnereinkkel; a mindenkori piaci környezethez igazodó folyamatos működésoptimalizálás és szabálykövetés; a megfontolt, elemző hozzáállás, jövőbe mutató felelős döntéshozatal és működés. A gyakorlatban viszont sok mindenen változtatnunk kellett a 6 hetes leállás, a részleges, majd teljes újraindulás során. A COVID-járvány több szempontból is maradandóan átalakította a működésünket, beleértve a korábban beütemezett jól működő HR rendszerünket.
A 2020 júniusában kinevezett személyzeti vezető minőségbiztosítási mérnökként végzett a szlovákiai Nagyszombatban, majd doktori fokozatot is szerzett. 2004-ben került a Magyar Suzuki Zrt.-hez toborzóként. Kinevezése előtt a Munkaerő-gazdálkodás és HR kontrolling csoport vezetőjeként tevékenykedett. A COVID-dal kapcsolatos HR intézkedések kialakításában és bevezetésében is aktív szerepet vállalt. Szabadidejét a családjával, gyermekeivel tölti. Legkedvesebb közös tevékenységük a kirándulás és a kerékpározás.
A társosztályaink segítségével órákon, napokon belül kellett reagálnunk olyan helyzetekre, amik megoldására általában hetek, hónapok állnak rendelkezésre. Az IT szakembereink például hihetetlen gyorsasággal teremtették meg a stabil hátteret az otthoni munkavégzéshez azon munkatársaink számára, akinek a munkaköre ezt lehetővé teszi. Mivel gyártóvállalat vagyunk, az egyes divízióink igen szoros együttműködésben állnak a termelési részleggel, így az otthoni munkavégzés nem mindenhol megoldható. A csapatommal alapvetően most is az irodában dolgozunk.
5. Mit tart manapság a legnagyobb kihívásnak a HR-ben?
A második műszakunk újraindításánál az első hullám utáni 1-2 hétben könnyebben találtunk munkaerőt, az azóta eltelt hónapokban viszont úgy vettük észre, a munkaerőpiac a kihívások tekintetében visszatért a régi tendenciához.
A járványhelyzet ugyanakkor teljesen átalakította a piac korábbi toborzási gyakorlatát. A digitális tér szerepe évek óta növekszik a munkaerő-keresés során, de a személyes élmények és állásbörzék nagy súllyal voltak jelen ezen a területen a koronavírus előtt.
Ez az egyensúly most eltolódott az online toborzás felé. Idén ősszel részt vettünk az első országos online állásbörzén. Kialakított online térben és digitális standdal voltunk jelen és tartottunk webináriumokat is az érdeklődőknek.
A keresés mellett a kiválasztás is jelentős mértékben digitalizálódott. Új, online folyamatokat dolgoztunk ki. Személyes interjúra csak az utolsó körben kerül sor.
Összességében tehát azt gondolom a HR ágazat legnagyobb kihívása helyesen élni a digitális eszközökkel, és megfelelően helyettesíteni a HR területén, jellegéből adódóan alapvetően fontos személyes kontaktust.
6. Hogyan képzi magát? Mit tanult utoljára akár önszorgalomból, akár tréning keretében?
Rengeteget tanulok a munkám során. 17 évvel ezelőtt kerültem a Magyar Suzukihoz, ma pedig HR vezető vagyok. Az előrelépésemet az itt tanultaknak köszönhetem. Vállalatunknál alapvetően folyamatosan zajlanak fejlesztések, az online tér szerencsére a járványhelyzet ellenére is biztosítja kollégáink számára ezt a lehetőséget.
7. Mit néz leginkább egy HR-es pozícióra jelentkező jelöltnél állásinterjún? Hogyan lehet önt meggyőzni?
Erre sajnos nincs általános recept. Az összképet kell nézni. Ezért egyaránt fontos az önéletrajz és a személyes interjú, illetve, hogy ezek mennyire fedik le, hogyan egészítik ki egymást. Nem csak a szakértelem fontos. Egy-egy jelöltet mindig abból a szempontból is értékelek, hogy a személyisége alapján mennyire illik annak a csapatnak a dinamikájába, ahová éppen munkatársat keresünk.
8. Milyen tervei vannak HR vezetőként a következő hónapokra?
HR vezetőként feladatom és célom a gyártáshoz szükséges humán erőforrás, valamint a személyre szabott horizontális és vertikális karrierutak biztosítása, folyamatos fejlesztés.
Mindemellett célom, hogy összhangot tudjunk fenntartani a Magyar Suzukinál a munkavállalói és a munkaadói igények között a csapatommal.
E szempontokat elsődlegesen három pillér mentén tudjuk megvalósítani. Ezek pedig a képzés, a munkaerő-megtartás és a munkaerő-toborzás. A járványhelyzetben is szeretnénk folytatni a vezetői képzéseinket, amelyeket jövőre indítunk újra online és kombinált formában. A termeléses vezetőink számára pedig kiscsoportos tréningeket szervezünk. Munkavállalóink 2/3-a több mint 10 év dolgozik a Magyar Suzukinál, így a munkaerő-toborzás során alapvetően a nyugdíjas kollégák fiatalabb munkatársakkal történő pótlására fókuszálunk.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk
Már magyar cégek is AI-megoldásokat használnak a teljes toborzási folyamatban: az automatizált social media kampányokból érkező jelölteket AI szűri... Teljes cikk
Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hete
- A hó, mint tükör 4 hete
- Meglepő bértoplista: ezek a szakmák fizettek a legjobban Magyarországon 4 hete
- Sikervakságban szenved a HR szakma 1 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 1 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 1 hónapja
- A jövő az ember és az AI együttműködéséről szól - így látta az évet Bánhidi Eszter, a Sanofi HR vezetője 1 hónapja
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 1 hónapja
- Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül. 2 hónapja
- A csókkamera romba döntötte az életét: reménytelenül keres állást a HR igazgató 2 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Torma Barbara 2 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig