kapubanner for mobile

A fiatal tehetségeken túl, az idősek tapasztalatára is szükség van

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jövő kiemelt kihívásának tekintik a magyarországi vállalatok a 25 év alatti Y, Z korosztályok foglalkoztatási kérdéseit, ugyanakkor már most is fontos feladat a szervezeteken belül a fiatalabb és idősebb korosztályok hatékony együttműködésének segítése munkahelyi intézkedéseken keresztül.

Az mtd Tanácsadói Közösség által készített felmérésből kiderült, hogy jelen helyzetben a szervezetek jobban fókuszálnak a fiatal tehetségek vonzására és megtartására, és kevésbé az idősebb életkorú munkavállalók tudásának naprakészen tartására, egészségének megőrzésére, vagy akár a fiatalok és idősebbek közötti együttműködésre, tudásátadásra.

A fiatalabb generációkkal szemben megbízhatóbbak munkájukban az idősebbek, ezért a munkaadók egyre több 50 év feletti munkavállaló foglalkoztatását tervezik – derül ki az mtd Tanácsadói Közösség legfrissebb felméréséből. A kutatás részleteit május 28-án a IV. Esélykonferencián mutatták be.

A IV. mtd Benchmark Kutatásból az is kiderült, melyek a generációs sokszínűség fejlesztendő területei

Fontos az életkori tudatosság növelése, az életkor szerinti összetétel figyelemmel kísérése, a status quo megkérdőjelezése. A szervezeti kultúrában nem elég a diszkriminációmentesség biztosítása, a generációkkal kapcsolatos pozitív üzenetek megfogalmazása is szükséges. Hiányzik még a toborzás és kiválasztás életkor alapú auditja és proaktív módszerek a generációk elérésére, valamint a generációk közötti tudástranszfer tudatos alakítása. A szervezeten belül a fiatalokat és időseket célzó intézkedések kiegyenlítése, Az active ageing/aktív öregedés politikájának fejlesztése. – derült ki Tardos Katalin, a kutatás vezetőjének előadásából.

A Sokszínű és Multigenerációs Szervezet TOP 10 díj nyertesei
A konferencia díjátadó gálával zárult, a kutatás eredményei alapján odaítélésre kerültek a Sokszínű és Multigenerációs Szervezet TOP 10 díjak, amelyet az alábbi szervezetek vehettek át: Gábor Dénes Főiskola, Hajdu Autotechnika Zrt., Hewlett-Packard Informatikai Kft., Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. Telekom Nyrt., McDonald’s Kft., Nestlé Hungária Kft., Provident Pénzügyi Zrt., és a Private Balance Kft. KKV-különdíjban részesült. Az mtd Tanácsadói Közösség Sokszínű Generációkon át 2015. pályázatának nyertesei: I. helyezett: Alsómocsolád Község Önkormányzata, II. helyezett: BKV Járműjavító Kft és a III. helyezett a Zalavíz Zrt. lett.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek