A Grundfos és a Dalkia HR csapata a legjobb
A nagyvállalatok körében a Grundfos Magyarország, a közép- és kisvállalatok körében a Dalkia Energia Zrt. nyerte el "Az év Humán csapata - 2010" címet. A tavalyi évben végzett, nagy erőfeszítést igénylő HR munkáért pedig a Bonafarm Zrt. kapott különdíjat a tegnapi eredményhirdető ünnepségen. Bár a versenyre idén kevesebb cég nevezett, a pályázatokból az derül ki, hogy a mai gazdasági környezetben a HR-esek sokat küzdenek és nagyon kreatívnak kell lenniük.
Idén immár negyedik alkalommal hirdette meg az IVM-Bridge Tanácsadó Kft. Az év Humán csapata pályázatot. Ebben a versenyben olyan cégek mérettethetik meg magukat, amelyek felismerték a humán tőke jelentőségét, üzleti eredménynövelő hatását, és mindezt hitelesen, üzleti eredményekkel alátámasztva tudják bemutatni. - Idén összesen kilenc pályázat érkezett be, ami kevesebb ugyan a tavalyinál, de a pályázatok minősége továbbra is magas színvonalú - emelte ki Rácz László, az IVM Bridge Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, ebben az évben bővítették a jelentkezők körét és lehetőséget adtak a kis- és középvállalati szektor valamint egyéb szervezetek számára is a bemutatkozásra.
Nem volt azonban könnyű dolga a kilenctagú szakmai zsűrinek, a vállalatok ugyanis eltérő környezetből érkeztek. Egészen más lehetőségei vannak egy multinacionális cégnek, mint egy hazai vállalatnak, ahol sokszor azzal küzdenek, hogy nincs honnan jöjjön a know-how, nincs honnan ötleteket meríteni - emelte ki Lipcsei András, a bíráló bizottság elnöke. Hozzátette: éppen ezért is becsülendő, hogy sok cégnél gyakorlatilag önerőből, kiterjedt és nagy hagyományokkal rendelkező szakmai háttércsapat nélkül építenek fel példaértékű humán szolgáltatásokat, és vívnak ki stratégiai szerepet a HR-nek az adott vállalat életében.
A pályázaton induló cégek közül többen a humán innovációt állították pályázatuk fókuszába. Így tett például az AIESEC, vagy az Egis Nyrt. A gyógyszergyár HR osztályára a stratégiai gondolkodás és csapatmunka a jellemző, emellett pontosan választják ki és alkalmazzák azokat a HR eszközöket, amelyek a vállalati stratégia megvalósítását támogatják - mondta Lipcsei András.
Környezetvédelmi tudatosság, a munkatársak egészsége érdekében hozott preventív intézkedések, a dolgozói önkéntes programok jellemzik az Alcoa-Köfém HR stratégiáját. A cég HR-esei azt állítják, hogy a társadalmi felelősségvállalás cégérték növelő tényező. A BMI Capitalnál a zsűri azt értékelte, hogy a szervezet eredményesen, megfelelő hozzáállással támogatja az üzleti élet szereplőit, a kkv-kat. Dicséretesnek tartják, hogy a HR folyamatokat szervezetfejlesztési funkciónak tekintik és a cég jó példa arra, hogyan lehet a kapcsolati tőkét üzletté formálni.
A Magyar Posta érdemei között a tudásmegosztást, az önkéntes szerepvállalást, az eredményes HR aktivitást, a kompetencia alapú HR működtetését említette Lipcsei András, hozzátéve, hogy így a 2013-ban bekövetkező postai liberalizációra teljesen felkészült a szervezet, a HR rendszerek pedig támogatják az ehhez szükséges változásokat.
Megmérettette magát a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdasági kara is, pályázatukkal arra kívántak rávilágítani, hogy mit tehet egy vidéki egyetem a minőségi HR felsőoktatás megteremtésében. Mint a pályázati anyagból kiderült, professzionális HR oktatási rendszert működtetnek, ami szakmailag és emberileg is hiteles, valamint a gyakorlati életre készíti fel a felsőoktatásból kikerülő utánpótlást, akiknek így elhelyezkedési esélyeik is nőnek. A mindennapi gyakorlat oktatásba vitelét jól segítik a tapasztalatcserék és a vállalati projektekben való közreműködés.
Mit tudnak a legjobb HR csapatok?
A pályázatokban tehát különböző innovációs megoldások, szokatlan módszerek mutatkoztak meg, ugyanakkor azok a szervezetek lettek a legjobbak, ahol a HR csapat által kitalált ötletek, újdonságok valójában átmennek a vállalat egyéb területeire és valóban alkalmazzák, használják is azokat.
(Fotó: Galántai Zoltán)
Ennek megfelelően a nagyvállalatok körében a Grundfos Magyarország, a közép- és kisvállalatok körében a Dalkia Energia Zrt. vehette át "Az év Humán csapata - 2010" címmel együttjáró Aranyhíd díjat, a tavalyi évben végzett, nagy erőfeszítést igénylő HR munkáért pedig a Bonafarm Zrt. kapott különdíjat.
A bíráló bizottság elnöke a pályázatokat értékelve elmondta: a megfelelő válságkezelésen túljutva 2010-ben a Grundfos intenzív HR rendszer- illetve szervezetfejlesztésbe kezdett. A standard kompetenciamenedzsment és az arra alapozott fejlesztési programok mellett kiemelkedő eredmény a stratégiai térkép bevezetése. A pályázat jól szemlélteti, hogyan lehet átgondolt kompetencia menedzsmenttel támogatni egy költségcsökkentési folyamatot úgy, hogy közben a hatékonyság és a vevőorientáció is növekedjen. Példaértékűnek tartja a zsűri azt is, hogy a HR a stratégiákhoz kapcsolódóan és abból levezethetően kezdeményez akciókat - fogalmazott Lipcsei András.
A Dalkia Zrt. esetében az eltérő vezetői kultúrák összehangolását, a tréningsorozat segítségével kialakított közös értékrendet, a szakmai tudás fejlesztését, a szervezetek közötti szinergia és tudásmegosztás eredményes megoldását díjazta a zsűri. Lipcsei András szerint ezek a projektek mind azt mutatják, hogy a HR szervezet jelentős mértékben hozzájárult a vállalat hatékony működéséhez, az eredményes üzleti eredmények eléréséhez. A bizottság úgy látta, hogy a HR élenjáró módszereivel egy nagy gonddal felépített programot - az ÉRTED projektet - valósított meg, méghozzá a vezetők és a munkatársak bevonásával.
A Bonafarm a 2010-es humántevékenység, HR, mint üzleti partner, humán innováció témájában nyújtott be pályázatot. A válság által különösen sújtott élelmiszeriparban, ahol egyébként is kevésbé jellemzőek a jól felépített rendszerek, még inkább szembetűnő volt a cég HR csapatának professzionális működése - hangsúlyozta a zsűri elnöke. Mint mondta, a társaság nagyon gyorsan és hatékonyan építette fel az új HR szervezetet, amelyben innovatív megoldásokat alkalmaznak. A 100 százalékban magyar tulajdonosi érdekeltségű csoport elsősorban a tulajdonosi integrációt koordinálja, és ebben az integrációban kiemelt szerepet játszik a HR.
A nyertes cégek HR vezetői elsősorban saját csapatukra a legbüszkébbek, a Dalkiánál pedig az egész vállalatot sikerült a HR projekt mellé állítani. A legnagyobb motivációt szerintük az jelenti, ha a csapat tagjait mindenbe bevonják, és úgy érezhetik, hogy ez a díj az ő eredményük. Bár már a válság nehezén túlvannak a vállalatok, a HR vezetőkre elmondásuk szerint még sok kihívás és tennivaló vár.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?