A halogatás nyomorba dönt
A halogatók gyakrabban kénytelenek félbehagyni a tanulmányaikat, sikertelenebben a munkában és nagyobb eséllyel találják magukat munkanélküliként, mint folyamatosan dolgozó társaik. A Napi.hu cikkéből kiderül, mi áll a jelenség mögött, és hogyan vehetjük fel a kesztyűt ellene.
A feladatok elodázása súlyos teherként nehezedik az érintettek életére. Iskolai és munkahelyi problémák egyaránt származnak belőle.
Joseph Ferrari, a chicagói DePaul University pszichológus professzorának 22 ezer fős kutatásából az derült ki, hogy a felnőtteknek mindegy húsz százaléka sorolja magát a krónikus halogatók közé. Különös módon az egyetemi hallgatók között az arány jóval nagyobb, hetven százalékos. A férfiak egyébként magasabb arányban érintettek mint a nők, a professzor ezzel magyarázza, hogy a férfiak közül többen hagyják félbe a felsőfokú tanulmányaikat.
A kutatásból az is kiderült, hogy a halogatók kevesebbet keresnek, mint szorgalmasabb társaik, nagyobb eséllyel válnak munkanélkülivé, és a jövőre sem gondolnak eleget: elhanyagolják a nyugdíj-megtakarításokat és az egészségmegőrzésre sem figyelnek.
Alacsony önértékelés a háttérben
Gordon Flett, a torontói York University pszichológus professzora arról beszélt a Wall Street Journal cikkében, hogy a halogatók gyakran ostorozzák magukat rossz szokásuk miatt, ami önbizalomhiányra utal. A pszichológus azt ajánlja: bocsássuk meg magunknak a halogatást, és úgy kezdjünk a további munkához. Azok az egyetemi hallgatók, akik megbocsátottak maguknak azért, hogy a késlekedés miatt elhasaltak egy vizsgán, jobban teljesítettek a következőn, mivel csökkent rajtuk a bénító belső nyomás.
Az is jó módszer, ha olyan kisebb részfeladatokra osztjuk a munkát, amelyek már kevésbé tűnnek rémisztő falatnak az önbizalomhiánytól tépázott lelkünknek. A részfeladatok elvégzése után érdemes jutalmazni magunkat valamivel, hogy kondicionáljuk a helyes viselkedést.
A halogatás lelki alapja az az aggódás vagy egyszerűen csak rossz érzés, amit egy nehéz feladat elvégzése okoz – írja a Napi.hu cikke. A halogató abban a hamis képzetben él, hogy jobb lesz akkor nekikezdeni a feladatnak, ha már kissé oldotta a feszültségét valamivel, például azzal, hogy aznap tizedszer is átnézte a Facebook falát. Ennek a jelenségnek neve is van: "fegyverletétel a jó érzés keresése előtt". Persze a feszültség ettől nem csökken: mire a halogató dolgozni kezd, rég késésben lesz, és emiatt önbizalma és aggodalma csak tovább nő. A pszichológusok szerint, ha erre a negatív következményre gondolunk a napi halogató rutin megkezdése előtt, akkor könnyebb lehet ellenállni, nő az önkontrollunk. A felismerés után pedig jöhet, hogy meghatározott időbeosztáshoz próbálunk ragaszkodni.
Egyek azért halogatnak, mert azt hiszik, a produktumuk nem felel majd meg a környezetük elvárásainak. Nekik fel kell ismerniük, hogy mások sokkal kevésbé kritikusak velük, mint ők magukkal. Vannak, akiknek az időutazásos technika válik be: arra gondolnak, ha időben elvégzik a feladatot mi lesz a jutalom – például egy boldog ügyfél, vagy egy szabad este, amit nem utolsó pillanatra hagyott feladat befejezésével kell eltölteni.
Napi.hu

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani
Az éves teljesítményértékelés sok cégnél még mindig alapgyakorlat – miközben a HR-vezetők többsége sem hisz benne. Elavult rendszer, kellemetlen... Teljes cikk
Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere
A legtöbb közönségszavazattal Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője lett az Év Női Menedzsere... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 7 hónapja
- Így segítik az egyetemisták karrierépítését 8 hónapja
- Mi az önsajnálat valójában? 10 hónapja
- A dolgozók többsége szerint a kapcsolatok fontosabbak a képesítésnél, sokan mégsem mernek lépni 11 hónapja
- Az orvostudomány és a pszichológia kiemelkedő személyiségei – 1. rész 11 hónapja
- Így készülnek a magyar vállalatok az ESG-kötelezettségekre 12 hónapja
- ESG-pánik lefújva: fellélegezhetnek a magyar cégek 12 hónapja
- Ezt az 5 tippet érdemes megfogadni, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon 1 éve
- Több mentális egészségügyi támogatást várnak munkaadójuktól a férfiak 1 éve
- "Szép munka! Túlteljesítettük a célt! Itt van egy szelet pizza" 1 éve
- Közeleg a határidő, meddig lehet kérelmezni az iskolakezdés halasztását 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?