kapubanner for mobile

A HR feladata, felelőssége válság idején

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Válság idején meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a HR-es, hiszen a megváltozott piaci körülményeknek köszönhetően át kell terveznie minden eddigi mutatóját: a létszámot, a munkabéreket, a juttatásokat, a bonuszokat stb. Mi több, megfelelően kommunikálnia is kell új elképzeléseit úgy a menedzsment, mint a beosztottak felé.

Talán csak a médiában minduntalan ismétlődő vészjeleknek és rosszhíreknek köszönhetően az év végére minden iparágat elért a válságból fakadó visszaesés. Feltehetően a vállalatok nagy részénél aggodalommal tölti el a munkatársakat, hogy mit is hoz a holnap, lesz-e munkájuk és bonuszuk az év végén.

Őszinte belső kommunikáció

Az egyetlen megoldás a közvetlen, egyenes tájékoztatás a HR részéről, hogy a lehető leghamarabb fel tudjanak készülni a kollégák a már előrelátható történésekre. Javasolt először írásos - mondjuk körlevél - formában, majd egy összehívott találkozón személyesen is tájékoztatni a munkatársakat arról, hogyan érinti munkaadójukat az aktuális helyzet, mire lehet számítani a közeljövőben. Amennyiben leépítések is számításba jöhetnek, az érintettek körét csoportosan vagy egyénileg lehet informálni a segítő szándék hangsúlyozásával. Az outplacement szolgáltatás is felajánlható a számukra, amennyiben erre van lehetőség és keret.

Tervezés több szemüvegen keresztül

Az azonnali döntések és informálás után mély levegő, és kezdődhet a tervezés a következő időszakra. Ilyen időkben több terv elkészítése célravezető, vagyis az optimális tervadatok mellett egy pesszimista és esetleg egy optimista szcenárió is elkészülhet. Ha az elvárt számok teljesülése kis valószínűségű, szükséges a legrosszabból kiindulni és az akkor szükséges lépéseket is előre megtervezni. Milyen eszközök, lehetséges partnerek, további megrendelések, költségcsökkentések vezethetnek célra, közelíthetnek a tervezetthez.

Megbízható, pontos HR kontrolling rendszer

A tervezésben akkor tud meghatározó szerepet játszani a HR, ha vannak rendelkezésre álló, pontos adatai; legyen szó akár bérköltségekről, béren kívüli juttatásokról, akár teljesítményről, jelenlétről. A jól működő HR kontrolling rendszerből a megfelelően gyűjtött adatokat többféle szempont szerint jelentheti a HR vezető a menedzsment megbeszélésein, hogy azokkal döntéseket készítsen elő, támasszon alá. A havi összesített bér- és járulékadatok többféle szervezeti átszervezés után összehasonlítva rámutathatnak, hogy melyik a legmegfelelőbb megoldás.

A legfontosabb, hogy bármilyen kérdés, kérés is merül fel, a HR azonnal tudja segíteni és támogatni a kollégákat. Ennél is jobb megoldás, ha a HR-es ötleteivel, javaslataival még a döntések meghozása előtt proaktívan tudja támogatni, továbbra is része tud lenni a menedzsmentnek. A nyugodt, kiegyensúlyozott időktől eltérően ilyenkor kevés idő jut a legjobb megoldások (best practise) áttanulmányozására és ezekből a lehetőségek összegyűjtésére. Ilyenkor gyors válaszokra és a munkavállalók felé empatikus, megbízható támaszra van szükség, és ez a feladat a HR-re hárul. Természetesen a válságmenedzsmentnek bő irodalma és számos best sellere megtalálható a könyvesboltokban, szabadidőben ezek tanulmányozása is hasznos lehet, vagy részt vehet a gyakorlati példákat feldolgozó rendezvénysorozatunkon.

Hevő Hajnalka
HR tanácsadó, vezetőkiválasztás üzletágvezető

Trenkwalder Kft.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek