Megjelent: 13 éve

A másik rétje mindig zöldebb?

Sokan azért hagyják el saját akaratukból az alkalmazotti vezetői létet, mert szabadságra vágynak. Elegük van abból, hogy mások által meghatározott üzleti célok érdekében hajtsanak. Nem akarják, hogy a cég élete ossza be az idejüket, amiért aztán a munkájuk határidőktől határidőkig, megbeszélésekről megbeszélésekre szakaszolódik. Valóban egyfajta rabság ez. De vajon az alternatíva, a self-employed professional életmód mindenkinek a szabadságot jelenti? Szeretném megosztani interim menedzsment-szolgáltatóként szerzett tapasztalataimat e témában.

Tanácsok kezdő interim menedzsereknek

Kezdjük az egyik legnehezebb témával, ami nem más, mint önmagunk eladása. Alkalmazott vezetőként folyamatosan érvényesítjük érdekeinket, képviselünk, "eladunk" egy osztályt, igazgatóságot, szakmai területet, vagy koncepciót, és eladjuk saját magunkat is. Tesszük mindezt cégen belül és cégen kívül egyaránt. Aztán érdekes módon, amikor saját magát kell egy korábbi vezetőnek eladnia, képviselnie, akkor "megáll a tudomány". Pedig pont ugyanazt kell csinálni, csak magunkra vetítve. Aki nem tudta ezt az "eladási tevékenységet" cégen belül hatékonyan megvalósítani, az nyilván nem fogja tudni "eladni" saját magát sem, amikor self-employed professional-ként akar dolgozni.

Vannak, akik azt hiszik, hogyha kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, akkor az mindent megold. És van olyan, aki az értékesítés és PR mindenhatóságában hisz. Tapasztalatom szerint ezek a feltételek hasznosak ugyan, de nem elegendőek. Mit sem érnek ugyanis, ha nincs jól definiált, kézzelfogható termék vagy szolgáltatás. Vagyis az interim menedzsernek tudnia kell, ki ő, mi az, amire egy ügyfél felkapja a fejét. Hangsúlyozni kell, hogy a piac specialistákat keres, nem pedig generalistákat. Ha egy interim menedzser azt mondja magáról, hogy interim gyárigazgató, az messze nem olyan hatásos üzenet, mint az, hogy autóipari cégek áttelepítési, új termék bevezetési projektjeinek specialistája.

Felmerül a kérdés, ha ennyire nem megy önmagunk eladása, akkor hogyan vágjon bele a kezdő interim menedzser új karrierje építésébe: egyedül vagy valakivel társulva? Eleinte mindenféleképpen érdemes társulva, vagyis egy interim menedzsment-szolgáltatóval együttműködve. Egy idő után pedig ki-ki gyakorlati tapasztalatai és önismerete alapján eldönti, hogy továbbra is egy szolgáltatóval együttműködve vagy inkább önállóan kíván dolgozni.

A második nagyon fontos téma: az együttműködés. Ha egy vezető azért érzi rosszul magát alkalmazottként, mert együtt kell működnie, és ezért vált karriert, akkor ki kell ábrándítanom: interim menedzserként is együtt kell működnie, csak másokkal és máshogyan. Együttműködés nélkül semmilyen üzleti kapcsolat nem képzelhető el, legyen valaki ügyfél vagy szolgáltató, alkalmazott vagy self-employed professional. Interim menedzserként a szolgáltatóval, az ügyféllel és interim csapat esetében az interim társakkal kell együttműködni. A szolgáltatóval való közös munka: beszámolási, jelentési és adminisztrációs kötelezettségekkel is jár.

Figyelemreméltó, hogy volt alkalmazott vezetők mennyire nehezen "állítják át a kapcsológombot" a kapcsolat irányultságát illetően. Alkalmazottként az alá-fölérendeltségi viszonyokhoz szoktak, és nagy kihívást jelent számukra, hogy megtanuljanak egyenrangú partnerek módjára viselkedni. Az interim menedzserek akkor tudnak hatékonyan és professzionálisan dolgozni, szolgáltatni, ha "elfelejtik" a főnök berögződöttségüket, és véletlenül sem főnökként tekintenek az ügyfélre, hanem partnerként.

Tapasztalataim szerint az interim projekt során két kritikus "pillanatban" rendszeresen kiderül, hogy a kezdő interim menedzserek az alkalmazotti életükből magukkal hozott főnöki szemlélettel viszonyulnak az ügyfélhez. Az egyik, amikor az interim projekt kezdetekor az ügyfél és az interim menedzser megismerik egymást: ahelyett, hogy egy üzleti tárgyalás alakulna ki, a felek "belecsúsznak" az interjú helyzetbe. Az interim projekt része a rendszeres gyakorisággal bekövetkező státusz megbeszélés, amikor szintén nem tudnak a kezdő interim menedzserek partnerként, mellérendelt félként fellépni. Mindkét szituációban az interim szolgáltató jelenléte és hathatós beavatkozása tudja ellensúlyozni, akár megmenteni a helyzetet. A tudatos felkészülés elengedhetetlen! Csak akkor lesz eredményes az interim projekt, ha az alá-fölérendeltség helyett a partnership fogalmát tartalommal megtöltve alkalmazzuk minden helyzetben. Ehhez jó segítséget nyújt az asszertív kommunikáció.

A self-employed professional karrier kihívásai

Visszatérve alapkérdésünkre, zöldebb vagy nem zöldebb? Egy saját vállalkozás, a self-emloyed professional karrier és életmód is lehet rabság, ha valaki azzal a feltételezéssel vágott neki, hogy ebben a világban nincsenek kötöttségek, játékszabályok. Ez a világ a belső célkitűzések és a belső motiváció által vezérelt. Aki nem rendelkezik ezekkel, az nem fogja megtalálni az annyira áhított szabadságot. Ennek a másfajta karriernek a felépítéséhez idő, energia és pénzbefektetés, és rengeteg türelem szükségeltetik. Ahhoz, hogy a piac megismerje, "leemeljék a polcról" új termékünket, új szolgáltatásunkat legalább 2-3 év szükséges. Az időnket mi magunk, az ügyfél és az általunk is elfogadott határidő strukturálja. Mi magunk osztjuk be az időnket, senki más.

Aki ezt az új karriert kezdi el építeni, tudatában kell lennie annak, hogy eredmények és sikerek csak hosszú távon fognak jönni. Ehhez a fentieken kívül létfontosságú a proaktivitás és az, hogy hinni kell magunkban.

Ennek a világnak a kulcsszavai: együttműködés, partnerség és türelem. Azok, akik komolyan gondolják új karrierjük építését, és e fogalmak szellemében építkeznek, azok számára valóban zöldebb lesz a másik rét.

Fontos, hogy mindezekre van hatásunk. Irányítanunk kell az eseményeket, különben sodródunk. A döntéseink, választásaink rajtunk múlnak!

Kristóf Györgyi interim menedzsment specialista
Hammel&Hochreiter ügyvezető

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A generációváltás kérdése feszültséget generálhat a családi vállalkozásokban

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi... Teljes cikk

Hogyan kell felkészíteni az új generációt a családi vállalkozás átvételére?

Minden családi vállalkozás életében eljön a pillanat, amikor az alapító generáció tagjai átadnák a stafétát a fiataloknak. De vajon mindkét fél... Teljes cikk

Ha hirtelen távozik az ügyvezető: ekkor lép be az interim CEO

Komoly vákuumot hagyhat egy cég életében, ha a topvezető hirtelen, rövid idő alatt távozik, akár saját elhatározásból, akár kényszerből.... Teljes cikk