Akiknek hobbi a munka

Manapság kiváltképp nehéz megtalálni az egyensúlyt munkánk és magánéletünk között, alig jut idő olyan tevékenységekre, amelyeket előszeretettel végzünk kikapcsolódás gyanánt és segít minket a lelki fejlődésben, egészségünk megtartásában, vagy egyszerűen csak ellazít. Mindnyájan irigylésre méltónak tartjuk azon embertársainkat, akik az előbb felsoroltakat mind munkájuk eredményeként tarthatják számon és szívvel-lélekkel végzik hivatásukat. Valószínűleg vannak olyan közeli vagy épp távoli ismerőseink, akik nem szokványos irodai vagy éppen fizikai munkát végeznek, hanem olyan munkát űznek, amely kikapcsolja és szórakoztatja őket. Találunk köztük zenészt, fotóművészt, tánctanárt, táncost, sportoktatót, festőt és még sorolhatnánk.

A művészetekkel és a szórakoztatóiparral kapcsolatos tevékenységek nagyrészt mind a hobbi kategóriába sorolhatók, még abban az esetben is, ha tudjuk, hogy a sikerért keményen meg kell dolgozni. A mindennapi szakmák között is találhatunk kevésbé "munka szagú" foglalkozásokat, úgy mint szakács, cukrász, sofőr, idegenvezető, tolmács, műfordító, kutató, lemezlovas, stb. A hobbinak tekinthető munkakörök sora végtelen, hiszen alapvetően szubjektív megítélés alá esik, hogy ki mit tart kényszernek vagy éppen kikapcsolódásnak. Egy egyszerű példával élve az, aki szereti az állandó pörgést, nyüzsgést és kissé türelmetlen típus, annak a természetfotózás valószínűleg nem a megfelelő szakma, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy az illető épp e módszerrel kíván lazítani időnként, és melléktevékenységként kiválóan kiegészíti főállását.

Mi a titok?

De térjünk vissza azokhoz, akiket nap, mint nap elégedettséggel tölt el munkájuk. Hogyan lehetséges az, hogy valaki sosem unja meg azt, amit munkaként végez, és egy bizonyos idő után sem érzi azt kimerítő mókuskeréknek, nem elégedetlen? Mi a titka azoknak, akik az átlagosnál több időt szánnak munkájukra és nem kényszerből teszik, hanem szabad akaratból. Úgy tűnik, ez inkább hozzáállás kérdése, mintsem a munkaköré. Bizonyos szempontból mindegy, hogy az illető embereken segít, vagy egy cég anyagi gyarapodásához járul hozzá, ruhákat tervez, vagy internetes oldalakat fejleszt. Az egyén szempontjából ugyanis az a legfontosabb, hogy a tevékenység szeretete mellett, látja-e értelmét annak, amit csinál és hasznosnak érzi-e magát attól. Csakis ettől függ, hogy hobbinak tudjuk-e tekinteni munkánkat. Mindaddig, amíg azt érezzük, hogy munkánkkal nem járulunk hozzá semmiféle gazdasági, társadalmi, vagy szellemi fejlődéshez és nem leljük örömünket a feladatokban, bármilyen szakmáról is van szó, értelmetlenné válik.

Mindössze ez tehát a titka annak, hogy munkánk egyben a hobbink is legyen? Valószínűleg nem. Hiszen az is fontos szempont, hogy miközben feladatainkat végezzük, ne érezzük túlhajszolva magunkat, ne stresszeljünk tőle. Valószínűleg sok tevékenység ezen a ponton válik "teljesíthetetlenné", a rohanás, a határidők, az elvárások, a tökéletességre törekvés mind-mind könnyen tönkreteheti lelkesedésünket. Ráadásul a munkavégzés többnyire szociális közegben történik, így mások negatív hozzáállása, alulmotiváltsága, depresszív hangulata, stb. szintén kedvezőtlen irányba befolyásolhat minket.

Pedig ha visszagondolunk arra az időszakra, mikor szakmánkat tanultuk, valószínűleg azért választottuk azt, mert megláttuk az adott tevékenység szépségét, elhivatottságot éreztünk iránta. Mindnyájunknak érdemes újra meg újra átgondolnia, hogy mi vezetett odáig, hogy még csak nem is hobbinak, hanem egyenesen kényszernek érezzük a napi munkavégzést. Ha választ saját érdeklődésünk, motivációnk megváltozásában leljük, valószínűleg fontolóra kell vennünk az átképzés lehetőségét is.

Nem mind munka...

A legtöbb hobbifoglalkozást a következő tevékenységi körökben találjuk: gasztronómia, művészetek, sport, állatgondozás, utazás és a szellemi szabadfoglalkozás. A fent felsorolt területek egyik közös jellemzőjeként a kreativitás kibontakozásának lehetőségét, a valami iránt való lelkesedést említhetjük meg. A gasztronómián belül a bor- és ételkóstolóké, szakácsoké, cukrászoké, a művészeteken belül a színházi vagy filmszínészeké, ipar- és képzőművészeké, táncosoké, fényképészeké tekinthető hobbifoglalkozásnak. Ezen kívül szórakoztató lehet az újságírás, a divattal kapcsolatos tervezői illetve stylist munka, a TV-s és rádiós foglalkozások, úgy, mint sportriporter, szerkesztő, műsorvezető, "showman", a szépségiparral összefüggő tevékenységek és még sorolhatnánk. Közülük sokan utazgatnak szerte a világban, kétkezi munkával készítenek egyedi termékeket, értéket teremtenek mások számára, embereket nevettetnek meg, szórakoztatnak vagy informálnak, vagy éppen saját kíváncsiságukat elégítik ki munkájuk során. Közös bennük az, hogy mindezt élvezettel teszik, miközben kedvenc cselekvésüknek hódolhatnak.

Fő az elhivatottság

Ugyanakkor az irodai munkakörök között is találhatunk "hobbimunkást", aki élvezettel végzi feladatait, ennek ellenére a társadalom úgy véli, hogy csak a klasszikusan szórakozásnak tekinthető tevékenységek végzését értelmezhetjük hobbimunkaként. Mindez azonban a fejben dől el. Azok az emberek, akik pontosan tudják, mely tényezők fontosak számukra ahhoz, hogy egyszerű mindennapokban jól érezzék magukat, és azokat munkájukkal is össze tudják kapcsolni, sokkal kiegyensúlyozottabb életet élnek. Következésképp nem nehéz megérteni, hogy milyen nagy szerepe van ebben a tudatos pályaválasztásnak, olyan szakma űzésének, amelyben nemcsak a képességeink, tehetségünk, hanem egész személyiségünk kibontakozhat. Tudatosan kell tennünk azért, hogy munkánkat élvezettel végezzük és ne kényszerként, hanem élményként éljük meg. Ráadásul így könnyebben tudjuk kezelni a stresszhelyzeteket és kevesebbet idegeskedhetünk, amely kiváltképp fontos szempont a feszültséggel és stresszel teli környezetünkben. Az örömet okozó munka mindnyájunk számára kívánatos cél kell, hogy legyen, hiszen így (a nagyrészt munkával eltöltött) hétköznapokat értelmesnek és kiegyensúlyozottnak érezhetjük.

Polgár Zita