Aláássa a motivációt és a teljesítményt a tartós home office
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár a pandémia harmadik hullámát követően egyre több cég dönt a vegyes munkavégzés mellett, és a munkavállalók kétharmada a járványhelyzet után is ragaszkodna a rugalmas keretekhez, egy kutatás szerint a tartós home office aláássa a motivációt és a teljesítményt.
A koronavírus-járvány sokak számára egyetlen munkavégzési modellt tett lehetővé: a home office-t. A vállalatoknak azonban nem adatott meg az a luxus, hogy alaposan megtervezzék ezt az átállást. Egy évvel később jól látszanak az ebből fakadó problémák és hiányosságok; az Epson nemrégiben végzett kutatása szerint az európai munkaerő 45 százaléka úgy véli, ha továbbra is távmunkában kell dolgoznia, csökkenni fog a motivációja.
Az otthoni munkavégzés minden előnye ellenére ugyanis a dolgozók belefáradtak a jelenlegi munkakörülményekbe. Két jelentős sérelmet emeltek ki: közel kétharmaduk nehezen viseli a másokkal való interakció hiányát, több mint kétötödüknek pedig csökken a motivációja, ha nem állnak rendelkezésére megfelelő technológiák és eszközök.
A rugalmas keretek népszerűsége okán sok munkáltató a vegyes munkavégzés lehetőségét fontolgatja. Ez a modell lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy eldöntsék, hogyan és mikor dolgozzanak.
Az Epson kutatása szerint a megkérdezettek közel kétharmada szeretne élni ezzel az opcióval a járvány után, melyet a hazai nagyvállalatok HR vezetői is alátámasztottak saját felméréseikre és tapasztalataikra hivatkozva.
Fotó: unsplash.com
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?