Be kell-e jelenteni a munkahelyünkön, ha másodállást vállalunk?
Férjem 15 éve dolgozik egy cégnél, de jelenlegi munkáltatójához jogutódlással került át. Az új cégvezetés minden munkavállalónak megígérte, hogy senki nem fog kevesebbet hazavinni, mint előző munkáltatójánál. Ennek több mint 3 éve. Elég sok huzavona után tudták realizálni a férjem és még egy másik kollégája munkabérét, mivel munkakörükből adódóan, előző munkahelyükön teljesítményük alapján számfejtették bérüket, itt viszont ezt nem tették lehetővé. Részükre egy olyan megállapodást ajánlottak szóban, mely alapján esetükben elszámolható a maximális 300 óra készenlét – attól, hogy ők nem adtak valós készenlétet – így kaphattak annyi fizetést, mint előzőekben. Pár hónapja viszont, nagy átszervezéseken megy át a cég és közölték velük, hogy felejtsék el a készenlétet. Munkaszerződésüket módosították 1 hónapja kötetlen munkaidőre és ugyanazzal az alapbérrel, ami eddig volt. A szóban engedélyezett készenléti órák most sem kerültek rögzítésre, ami által bruttó kb. 62.000 Ft-tal kevesebb lett a bérük. A párom és társa, más lehetőség hiányában, a szerződésmódosítást aláírták, melynek egy példányát mai napig nem kapták meg, így egyebekben nem tudom mi áll még a szerződésben. Most adódott egy olyan lehetőség a párom részére, hogy el tudna helyezkedni egy másik cégnél is, teljesen más munkakörben. Kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy kötelező-e bejelenteni a jelenlegi céghez amennyiben elvállalná a másik munkát is? Mivel nem olvasta el a munkaszerződés módosítását a férjem alaposan, csak arra emlékszik, hogy kötetlen munkarendet állapítottak meg benne, ebben az esetben is szabályozva van-e a heti, vagy havi munkaidő keret?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A hatályos szabályok alapján a munkavállalónak annyi állása lehet, amennyit csak akar. Álláshalmozás esetén két dologra kell különösen ügyelni. Az első az, hogy a munkavégzés ideje egy időre nem eshet, ami nyilvánvaló. A másik pedig az, hogy a feleket együttműködési kötelezettség terheli, illetve a munkavállaló a munkáltató jogos gazdasági érdekeit nem sértheti, illetve veszélyeztetheti. Végül a munkaviszonyt érintő fontosabb tényekről, körülményekről a másik felet tájékoztatni kell. Konkrét értesítési kötelezettség tehát a további jogviszonnyal összefüggésben nincsen ugyan, de amennyiben az újabb munkavégzés a fennálló munkaviszonyt érintheti (versenytárs pl.), abban az esetben feltétlenül értesíteni kell a munkáltatót.
Olyan eshetőség nincsen, hogy csak az egyik munkáltató fizet járulékot.
A munkaidő-beosztás a munkáltató jogköre, arról a munkaszerződésnek nem szükséges rendelkezést tartalmaznia.
Végezetül, azon aggálya vonatkozásában, hogy a munkáltató az újabb állás miatt megszüntetné a munkavállaló munkaviszonyát, azt tudom mondani, hogy a munkaviszonyt kizárólag a munkavállaló magatartása, képessége vagy a munkáltató működése miatti okból lehet megszüntetni. Javasolom, hogy csatlakozzanak szakszervezethez, mivel éppen az ilyen munkavállalók számára szükséges a képviselet.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk
Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk
Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk
- Távmunka költségtérítés: mikor adható, milyen feltételekkel? 2 hónapja
- A projekt gyakran egyszerű, az emberek nem azok - így telik egy projektmenedzser egy napja 4 hónapja
- Mit tehetek, ha a munkáltatóm nem hajlandó aláírni a határozatlan idejű munkaviszonyom megszüntetését? 5 hónapja
- Mikor lesz nálunk is így? A szomszédunkban már két munka sem elég a megélhetéshez 5 hónapja
- Jár béremelés a felmondási idő alatt, és hogyan érvényesíthetem? 8 hónapja
- Komoly büntetést kaphat az a nyugdíjas, aki ezt elfejelti 8 hónapja
- Magyar szakember is bekerült a világ legjobb munkahelyeit értékelő zsűribe 10 hónapja
- "Három állás kell, hogy túléljek!" – hová vezet hosszú távon az új munkahelyi valóság? 11 hónapja
- Ennek kell szerepelnie a munkaszerződésben 12 hónapja
- Miért bukik meg a hagyományos HR a munkahelyi panaszok kezelésében? 13 hónapja
- 6 tipp, ha extra bevételt szeretnénk a jelenlegi munkánk mellett 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?