Brutálisan drágulhat a repülés a járvány után
Nem csak a külföldi pihenésre vágyóknak, hanem a nemzetközi kapcsolatrendszerrel, partnerekkel rendelkező vállalatoknak is gondot okozhat, ha a repülés megdrágul a járvány után. Márpedig erre minden esély megvan.
Akár 50 százalékkal is emelni kellhet a repülőjegyek árait, ha a kötelező távolságtartás miatt minden harmadik ülés üresen marad majd - figyelmeztett Alexandre de Juniac, a légitársaságok nemzetközi szervezetének (IATA) elnök-vezérigazgatója.
A IATA szerint a belföldi légiforgalom 70 százalékkal csökkent a járvány miatt, a nemzetközi pedig gyakorlatilag leállt. Az újraindulás nem lesz gyors, annál is inkább, mert a turizmus nem fog egyik pillanatról a másikra talpra pattanni.
Kormányzati segítség nélkül ezt az időszakot aligha vészelheti át a légitársaságok többsége.
Március közepe óta Kínában stabilizálódott ugyan a belföldi járatok száma, de a tavalyihoz mérten a forgalom még csak 20 százalék, és ez az arány várhatóan nem emelkedik jelentősen a következő időszakban. Az IATA szakemberei hasonló forgalomra számítanak később az Egyesült Államokban is.
Javulás a szervezet álláspontja szerint csak a harmadik negyedévben várható, és a bővülési folyamat lassú lesz. A regionális, kontinentális és interkontinentális járatok csak ez után szállhatnak majd fel - mondta Brian Pierce.
A légitársaságok jövedelmezősége nagyban múlik majd azon, hogy milyen egészségügyi intézkedéseket vezetnek be. A rövidtávú járatokon átlagosan 70-72 százalékos töltöttségen felül lehet nyereségesen járatot üzemeltetni, de, ha blokkolni kell a középső székeket - oda nem értékesítenek jegyet, hogy nagyobb legyen a távolság az utasok között -, akkor az elérhető legnagyobb kihasználtság is csak 66 százalék lesz.
Emiatt egy időre véget érhet az olcsó repülés korszaka, mert a válság előtti jegyárakkal nem lehet ilyen környezetben üzemelni.
2020-ban jóval kevesebb utasra kell számítani, a légitársaságok pedig az év elején tervezett rekordprofitok helyett rekordveszteségekkel számolhatnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 1 éve
- Felmérés: rosszabb a dolgozók hangulata, mint a járvány előtt 1 éve
- Ilyen hatással van a munkavégzésre a hosszú Covid 2 éve
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 2 éve
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 2 éve
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 3 éve
- Létszámrekordot döntött az Emirates 3 éve
- Légijáratok ezreit törölték az USÁ-ban munkaerőhiány miatt 3 éve
- Pilótákat toboroz az Emirates Budapesten 3 éve
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 3 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?