kapubanner for mobile
Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 9 éve

Egy valódi munkaalapú társadalom - munkavállalás Dubaiban

Az európaiak általában kétéves szerződéssel vágnak neki a Közel-Kelet csodájának, Dubainak. Novák Nóra a családjával azonban már több mint 4 éve él kint, és egyelőre nem tervezi azt, hogy hazajönne. Szeretik a nem ritkán 45 fokos hőséget, a meleg tengert, és a végtelen lehetőségűnek tűnő gazdasági környezetet. Szakértői pozíciótól felfelé minden, nemzetközi tapasztalattal bíró szakembernek ajánlja a munkakeresést a kétmilliós szupervárosban, de ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy csak alapos előkészítés után szabad a rendkívül drága Dubainak nekivágni.

Dubai-jal kapcsolatosan többnyire mindenkinek valamilyen előítélete van. Arab ország, amely a nőket másodrangú polgárnak tekinti, a külföldiekkel megalázóan bánik, ahol virágzik a luxusprostitúció, és persze a kerítés is kolbászból van. Ugyanakkor azt a saját szemünkkel is láthatjuk, hogy ez a világ technikai és dizájn-centruma, amely olyan épületeket mutatott az ámuló turistáknak, mint a Burdzs-al-Arab, vagy a Palm Jumeirah.


Vagy kitalálod, pontosan mihez is akarsz kezdeni, vagy „elsodor az ár”



A város jelenéről, az ott található lehetőségek kiaknázásáról, és a korlátokról beszélgettünk Novák Nórával, aki majdnem öt évvel ezelőtt egy hét és egy ötéves kisgyerekkel költözött az arab országba 2010-ben a férje munkája kapcsán. Ami akkor vakmerő vállalkozásnak tűnt, mára sikert hozott. A gyerekek remekül beilleszkedtek a kitűnő színvonalú, a hazai oktatási rendszerben leginkább a Waldorf-szemléletet követőnek nevezhető, nemzetközi iskolai környezetbe. Odahaza magyarul, az iskolában angolul beszélnek, ezen kívül kötelező arab és választott francia nyelvoktatást is kapnak.

Sok „expat-feleség” éli úgy a kinti életet, hogy szinte nem is találkozik helyi, vagy más nemzetiségbe tartozókkal. Novák Nóra azonban eleve eldöntötte, hogy kint is szeretne helyiekkel barátkozni, az emirátus-i viszonyrendszereket, kultúrát megismerni, és nem utolsó sorban dolgozni.

Idehaza egy jó nevű fejvadász cég tanácsadója volt a jogász végzettségű szakember, ezért kint is – alapos piackutatás után- azt gondolta, hogy ezt a tapasztalatát hasznosítja. „Ez az a hely, ahol – ha dolgozni akar valaki-, akkor muszáj pontosan kitalálni, mit-hogyan csinálna. Annyira céltudatos mindenki, hogy ennek hiányában szinte elsodor az ár”- állítja.

Egy klasszikus, angol munkaközvetítő cégnél sikerült munkát találni, ahol másfél éven át dolgozott. A tulajdonos házaspár ekkor jelentette be, hogy elválnak, és a céget is felszámolják. Ezután döntötte el a csapat egy része, hogy együtt marad, és önállóan boldogul.


Az üzleti siker alapja szubjektív



A jelenleg kétmilliós Dubai lakosságának maximum a 20 százaléka - a jelentős privilégiumokkal bíró – helyi lakos, és 80 százalék a világ minden tájáról érkezett külföldi. A városállamot az Ál Maktúm dinasztia vezeti 1833 óta. Az uralkodó pillanatnyilag Mohammed Bin Rásid Ál Maktúm, aki az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és alelnöke is egyben. Az ő ötlete alapján tervezték meg azt a működési modellt, amely annyira sikeres lett, hogy ma a világon mindenki itt szeretné bemutatni az újdonságait. Bár demokráciáról szó sincs, mégis rend van, és jólét. Sokat engedtek a klasszikus, arab országok kulturális elvárásaiból, de cserébe egy, nyugati mércével is prosperáló „mintagazdaság” jött létre.

Ebben a városállamban minden kicsit máshogyan működik, mint azt a nyugati kultúrában megszoktuk. „Az adott üzlet sikeressége – például - az üzleti környezettől függ. Mivel Dubaiban minden, amit el tudunk képzelni jelen van, és mindez hihetetlen mennyiségben, illetve minőségben, ezért csak az lehet sikeres termék, vagy szolgáltatás, ami meg tudja magát különböztetni a piac többi szereplőjétől, és ami érdekessé válik. Ez pedig nagyon szubjektív tényező”- állítja a szakember.


Kulturális sokszínűség és az arab világ



Bár Dubai más, mint a környező arab országok, azért itt is megjelennek azok a sajátságos előírások, mint a Közel-Kelet egyéb területein, csak éppen megengedőbb módon. Novák Nórának például van olyan barátnője, akinek még nem látta az arcát, és attól függetlenül, hogy a „public beach”-en bikiniben is lehet a tengerben fürdeni, a hétköznapi ruházatnak a vállat mindig takarnia kell.

Azonban a másik, a világias oldal is jól működik. Üzleti partnerként teljesen elfogadott a nyugati nő, és a tanácsadó szakember soha nem érezte azt, hogy a nőisége miatt került volna egy tárgyaláson hátrányos helyzetbe. A bemutatkozáskor a névjegykártyát azonban minden esetben jobb kézzel kell odaadni - a bal ugyanis „tisztátalannak” számít.

Az arab partnerek – a szakember szerint- teljesen idomultak a külföldiekhez. Tökéletesen beszélnek angolul, és a becsület nagyon fontos része az üzleti etikának. „Ha már eljut a megállapodásig egy megbeszélés, akkor az adott szónak súlya van”.


Álláskeresés turistaként, illetve expat-pozícióból



Dubai – Novák Nóra szerint- ma egy nyüzsgő, multikulturális város, remek közhangulattal. „Aki ide jön, az nagyon tudatos, jól körülhatárolt céllal érkezik, és sokat hajlandó dolgozni a jólétért.”- foglalja össze a tanácsadó a rendkívül jó hangulat meghatározó elemeit.

Általában vagy a multinacionális anyavállalat küldi ide, „expat”-ként a munkavállalót, vagy turistavízummal, egyénileg keres munkát valaki. Az első variáció kényelmesebb, és zökkenőmenetesebb. Nyilván kell hozzá a szaktudáson kívül nyelvismeret, és ideális esetben nemzetközi tapasztalat, hogy a multi megbízzon valakiben olyannyira, hogy abból egy több éves dubai kiküldetés jöhessen létre.

A második variációt Novák Nóra már problémásabbnak látja, de ez sem lehetetlen. Amit vízumnak nevezünk, az inkább egy 30 napos tartózkodási engedély, amelyet az országból ki-, és belépéssel kell megújítani. Bár sokan járnak át a 130 kilométerre lévő Ománba ezért a pecsétért, hosszútávon ez mégsem működőképes tartózkodási keret. Ráadásul, mivel nagyon drága a lakás, ezért a szakember azt javasolja, hogy alapos, előzetes szervezés nélkül ne érkezzen senki az országba. „ Ha már van 3-5 lebeszélt, ígéretes állásinterjúja valakinek, akkor érdemes ideutazni”- mondta a szakértő.

Azt a tényt is figyelembe kell vennie a vállalkozó kedvű álláskeresőnek, hogy nem minden munkát érdemes elvállalni - még Dubaiban sem. A fizetéseket csomagban ajánlják ki, amelynek része az alapfizetésen és a lakhatási költségeken kívül az egészségbiztosítás is. Ez a csomag az adminisztratív, szak-, vagy kisegítő munkát végzők esetében olyan alacsony, hogy abból nem lehet elérni azt az életszínvonal-emelkedést, amely miatt erre a nagy útra nekivágnak. Ráadásul, ezt a 100-200 ezer forintnyi összeget egy szolgálati lakásban, akár másokkal közösen való elhelyezéssel szokták az alacsonyabb szintű pozícióknál megtoldani.

A piacképes fizetési csomag, és életszínvonal azokat várja, akik egyébként itthon is jól boldogulnak: az IT-szektorban dolgozókat, a HI-Tech ipar szakértőit, vezetőit, illetve pl. a logisztikusokat. Az orvosok helyzete a Magyarországon tapasztalthoz képest kiemelkedő Dubaiban. Velük kötnek átlagosan két éves, határozott idejű szerződést a munkáltatók.


Extra munkamorál és az egyéni kudarcok



Aki két évnél hamarabb el szeretne menni, és már lejárt a hat havi próbaideje, ez úgynevezett „non-objection letter”-t kérhet, és kaphat a munkáltatójától. Az „elengedő nyilatkozat” nélkül nem lehet másik munkáltatót találni, illetve az országból való kilépéskor is kérhetik ezt a dokumentumot.

Aki munkaviszonyba kerül, annak pedig arra mindenképpen fel kell készülnie, hogy a hazai, illetve a nyugati munkamorálnál sokkal többet követelnek tőle. A helyi munkatempó is sokszorosa a hazainak, vasárnaptól csütörtökig tartó munkanapok is 11-12 órás időtartamúak. Éppen ez bizonyítja azt, hogy a magas életszínvonalnak magas az ára. Mivel ez alapvetően valóban egy munka-alapú társadalom, ezért az olyan jelenségek, mint az idehaza „túlpörgetett”, „dubajozás” néven elhíresült luxusprostitúció, gyakorlatilag nem nagyon létezik. „Nem gyakoribb ez a jelenség itt, mint bármely nagyvárosban”- állítja Novák Nóra.

Az európaiaknak érdekes módon nem a magasabb fokozatra kapcsolt munka okoz nehézséget. „Céllal jössz, ezért felveszed a munkatempót, és hozzászoksz a nemzetközi, kulturálisan nagyon sokszínű környezethez, illetve a szoros határidőkhöz is”- állítja a szakember. A nyugati emberek általában megállják a helyüket, és beleszoknak ezekbe a speciális munkakörülményekbe.

Ami sokaknak nagyobb nehézséget okoz, az a forróság. Mivel Dubai a sivatag közepén helyezkedik el, ezért májustól októberig a napi átlaghőmérséklet 45 fok körül van, és mindehhez magas páratartalom is tartozik, és például a nyári tenger 38 fokos. Azt mondanánk, hogy ez inkább hasonlít egy gőzfürdőre, mint egy tengerparti üdülőközpontra. Aki ezt a klímát nem szereti, annak nehéz megszoknia Dubait.

Az ok, amely miatt a szakember és családja a további maradás mellett döntött, mindezekből együttesen fakad. A meleg mellett ők nagyon megszerették azt a vonzó, tudatos, igyekvő, és ezért pezsgő, nemzetközi környezetet, amely rájuk rettentő impulzív hatást tett. Ezt igy együtt most egy nagyvárosban sem lehet megtapasztalni. „ Az emberek- bárhonnan is jöttek-, békében, biztonságban és jólétben élnek, ami igazán felszabadító érzés” – zárja ezzel a pozitív üzenettel a dubai tapasztalatainak bemutatását a tanácsadó.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk

Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk