Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 19 éve

Elkészült a javaslat az ügyeleti idő szabályozására

Az ügyeleti idő új szabályozására dolgozott ki javaslatot az Európai Bíróság ítéleteivel összhangban több szakminisztérium, a tervezet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) honlapján olvasható. A holnapon szereplő anyag egy tervezet, amelynek tárca- és érdekegyezetése jelenleg is folyik.

Az Európai Bíróság több peres ügyben mondta ki, hogy a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre képes állapotban történő rendelkezésre állás (ügyelet) teljes egészében munkaidőnek számít.

A magyar munkajog alapján viszont általában az ügyeleti időnek csak bizonyos, a ténylegesen munkavégzéssel töltött része, illetve az adott szakterületre érvényes szabályok szerinti része számít munkaidőnek. Ezen változtatna a szociális és munkaügyi, az egészségügyi valamint az igazságügyi és rendészeti tárcák közös javaslata.

A javaslat szerint az ügyeleti idő függetlenül attól, hogy annak milyen hányadában végeznek munkát, teljes egészében munkaidőnek számít majd, tehát figyelembe kell venni a napi, heti és éves munkaidő korlátok számításánál.

Az egészségügyben továbbra is az általánostól eltérő szabályokat alkalmazhatnának, de az egészségügyi ügyeletre vonatkozó főbb szabályokat a jövőben nem kormányrendelet, hanem törvény határozná meg. Az egészségügyi ügyeleti idő és a rendkívüli munka idejét külön-külön kellene majd nyilvántartani, elszámolni, illetve a napi, heti és éves korlátokhoz igazítani.

Ügyelet szervezése az egészségügyben akkor lesz indokolt, ha átlagosan az ügyeleti idő 25 százalékát meghaladóan, de legfeljebb annak 50 százalékáig tényleges munkavégzési feladatokat is teljesíteni kell. Az Európai Bíróság joggyakorlata alapján viszont a készenlétnél, amikor a munkavállaló, az általa szabadon választott helyen töltheti a készenlét rendelkezésre állási idejét, ezt az időt továbbra sem kell munkaidőnek minősíteni, azaz figyelembe venni a munkaidő korlátoknál.

A munkajogi törvények fő szabályként írják elő, hogy a munkavállalók hetente legfeljebb 40 óra rendes és 8 óra rendkívüli munkát végezhetnek, azaz összesen 48 órát. Az egészségügyi ügyeletben munkát végző egészségügyi dolgozók maximális heti munkaidejére vonatkozóan az SZMM javaslata az, hogy - az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény hatályos rendelkezéseivel összhangban - a munkaidő ne haladhassa meg a heti 60 órát a munkaidőkeret átlagában (ez a heti 48 óra munkaidőn túl heti 12 óra önként vállalt többletmunkát jelent).

Az Egészségügyi Minisztérium (EüM) viszont azt javasolja, hogy ha a többletmunka kizárólag egészségügyi ügyeletre irányul, akkor annak mértékére heti 30 óra legyen a korlát, egészségügyi ügyelet esetében tehát egy héten összesen 78 óra munkaidő (48 plusz 30 óra) lenne engedélyezhető. Az EüM szerint ugyanis a heti 60 óra munkaidő nem elég az ágazat számára.

A munkaidőkeret alkalmazása lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy egy hosszabb időszak átlagában tegyen eleget ezeknek a munkaidő korlátoknak. Azaz egy ideig hetente ennél is több munkavégzési és ügyeleti idővel gazdálkodjon, egy ideig pedig, hogy az átlag kijöjjön, kevesebbel. A heti 78 órás, EüM által javasolt korlát azonban abszolút korlát, ebben az esetben nem lenne lehetőség munkaidőkeret alkalmazására.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Perelhető-e a munkáltató, ha megsérti az egyenlő díjazás elvét?

Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk

Távmunka vagy home office? Akár több tízezer forint múlhat a helyes besoroláson

Az év végi bér- és adótervezési időszakban a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a költségek optimalizálására – ebben pedig a... Teljes cikk

Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem?

Most októberben is aktuális egy "ledolgozós szombat". Sokan tapasztalják, hogy bizonyos ünnepnapok körüli munkarend-átalakítás különösen a... Teljes cikk