Esélyegyenlőségi képzés a jövő HR-eseinek
A sokszínűségi és társadalmilag felelős gyakorlatok a humánerőforrás kezelésében is egyre inkább teret hódítanak. Ezek a gyakorlatok azonban sokszor rendszerezetlenek, ösztönösek. A jövő HR szakemberei most esélyegyenlőségi képzés keretében ismerkedhetnek meg a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősség szempontjaival, áll a Népszavában.
Munkáltatóként, illetve egy munkáltató képviselőjeként a munkahelyi sokszínűség gyakorlati megvalósításához szükséges, hogy ismerjük, felismerjük és félelem nélkül kezelni tudjuk a köztünk lévő különbségeket. Ezért fontos, hogy a jövő HR szakemberei már a képzés ideje alatt megismerkedjenek a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősség szempontjaival - elsősorban, mint a munkáltatókkal szemben támasztott követelményekkel. Ehhez nyújt segítséget az a tananyag, amelyet Szociális és Munkaügyi Minisztérium Munka és Magánélet Munkacsoportja dolgozott ki, a Pécsi Tudományegyetemmel és a gödöllői Szent István Egyetemmel együttműködésben, írja a Népszava.
Az egy féléves tantárgy keretében a hallgatók ismereteket szerezhetnek a fenntartható fejlődés és társadalmi felelősség kapcsolatáról, megismerkednek a munkahelyi sokszínűség legfontosabb fogalmaival, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség törvényi szabályozásáról, hazai és nemzetközi jó gyakorlatairól. A tananyag célja, hogy a leendő HR szakemberek legyőzzék a védett tulajdonságokkal rendelkező, például cigány, fogyatékos vagy meleg személyekkel kapcsolatos előítéleteiket. A hallgatók ezáltal felkészültté válnak a különféle kisebbségi és hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó munkavállalók, így a nők, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó, fogyatékos vagy eltérő kulturális közegből származó dolgozók speciális szükségleteinek kezelésére.
A négy egyetemen bevezetett humán erőforrás tanácsadó mesterképzés hallgatói egy átfogó előadássorozaton vesznek részt, amely három alapvető területet érint.
A tananyag kialakításakor szempont volt, hogy a tanultak a gyakorlatban is alkalmazhatóak legyenek. A felelős gyakorlatok kialakítására tett javaslatok között legfontosabb, hogy a vállalat a fenntarthatóság érdekében az érintettekre, azaz a megrendelők és partnerek mellett a dolgozókra is támaszkodjon.
Azért, hogy a hallgatók a képzésen megszerzett tudást később, a munkájuk során is hasznosíthassák, a gyakorlati foglalkozásokon és szemináriumokon a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásának hasznát működő vállalkozásokon keresztül is áttekintik.
A képzési modul próbaoktatása a 2009-es tavaszi szemeszterben zajlott, a humán erőforrás tanácsadó mesterképzés keretében. Ez a mesterszak tavaly indult először, és a jelentkezők körében igen nagy népszerűségnek örvend. A Pécsi Egyetem kurzusára például háromszoros túljelentkezésből választották ki azt a háromszáz hallgatót, akik a levelező képzésben részt vesznek. Az egyetem idén nappali tagozatos képzés elindítását is tervezi.
A Foglalkozás speciális helyzetű csoportokkal, egyénekkel című képzési modul a kidolgozásban együttműködő intézményeken kívül ősztől a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem humán erőforrás tanácsadó mesterképzésének is kötelező tantárgya lesz.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?