Ez már nem a Kincskereső kisködmön tisztes szegénysége

A szegénységben élők számáról, arányáról egyre durvuló hangnemű számháború bontakozik ki. Azt is nehéz meghatározni, hogy pontosan ki, és melyik küszöbtől számít szegénynek. Amit azonban kutatni lehet, az a mélyszegénységben élők életkörülményei, az esélyvesztésük időpontjának pontos meghatározása. Egy Világbank által készített, magyar kutatással hívta fel Herczog Mária arra a figyelmet, hogy a kilencvenes évek elején született, roma gyerekek iskolázási esélyei jobbak a húsz évvel korábban születettekénél, de az a lépcsőfok is feljebb került, ami a sikeres társadalmi beilleszkedéshez kell. A ma 25 éves, roma fiatalok már sikerrel végezték el a nyolc osztályos általános iskolát, de a középiskolákból nagyarányban lemorzsolódtak, és főiskolát, egyetemet szinte senki nem végzett közülük. És, ami még meghatározóbb jelenség, hogy ez az élet nem az alapján „jut” valakinek, hogy milyen a bőre színe. Ennek a jelenségnek az alanyainál az elsődleges meghatározó a szegénység. „Ezek a gyerekek azért esnek ki a középiskolákból, mert azok a készségek, amelyekhez a társadalom a különböző szolgáltatások útján őket juttatta, nem elegendőek”- mondta a szociológus.
Herczog Mária szerint a Biztos Kezdet egy jó kezdeményezés
Még a „Biztos Kezdet”-et sem értjük

Ahhoz, hogy megértsük, miért is van bajban az, aki a szegényeknek szeretne - akár önkéntesen – szolgáltatást nyújtani, meg kell érteni azt a szociokulturális hátteret, ami most már nagyon jellemzővé vált. Ne a romantikus, tisztes szegénységre, a „Kincskereső Kisködmön” világára gondoljunk. Helyette azt képzeljük magunk elé, ahogy a szoba-konyhás lakásokban él egyszerre a 6-8 ember. A tévé folyamatosan, hangosan megy. Nem lehet pihenni, nincs tere, ideje még az alvásnak sem. Ezért állandóan fáradtak ezek az emberek, és nem is tudnak a reggeli programokhoz fölkeni. Sok segítő szembesül azzal a ténnyel is, hogy a szülőket csak a közvetlen anyagi juttatással tudja megnyerni.

A helyzet egy pár évtizeddel ezelőtt, Nagy-Britanniában is hasonló volt. Rengeteg tini-anya szülte meg – elsősorban az ott valóban bőkezű szociális ellátásért – a gyerekét, és termelte újra a társadalmi problémát. Tony Blair kormánya azonban lépett egy nagyot, és bevezette a magyar fordításban „Biztos Kezdet” nevű kezdeményezést. Rájöttek, hogy a legjobb a szülést követő, érzékeny időszakban már beavatkozni, és segíteni ezeket a tinédzsereket abban, hogy felismerjék, mi is a gyerek érdeke, és ezzel megkönnyítsék a saját dolgukat is.

Olyan barátságos, szociális tereket nyitottak, ahová klubszerűen, a babájukkal együtt bemehettek az odahaza, magányukban nagyon unatkozó tinédzser anyák. Szinte észrevétlenül tanulták meg a babagondozást, a fejlesztést, hangolódtak rá azokra a feladatokra, amelyeket el kell látni ahhoz, hogy sikeres gyerekeket nevelhessenek. „Nem okoskodtak és direktben nem is okosítottak ki senkit”- mondta a programról a szakember. Az önkormányzatokat a brit állam ösztönözte anyagi hozzájárulással arra, hogy minden, veszélyeztetett területen épüljenek Biztos Kezdet-házak. A több ezer kezdeményezésnek pozitív eredménye lett. Sokan visszamentek az iskolába, vagy elkezdtek dolgozni, jóval kevesebb bántalmazás érte a babákat, és jobb életet kezdhettek el élni mindketten. „Ezek a lányok megértették, hogy ők is képesek elég jó szülővé válni, és az nekik is jobb lesz, ha kevesebb fegyelmezési helyzet fog adódni, ha rendszeresen foglalkoznak a gyerekkel. Gyakorlatilag ezeket a – szintén – gyerekeket belenevelte a program a szülői szerepükbe ”- foglalta össze a Biztos Kezdet előnyeit Herczog Mária.

A sikert látva úgy döntött, hazahozza a Biztos Kezdetet. Sikerült is neki. 2006-tól kísérleti jelleggel, 2009-től pedig EU-s, pályázati támogatással a 36, leghátrányosabb helyzetű településen létrehoztak Biztos Kezdet-házakat. 2010-től már nem ő irányítja a programot, de az azóta is fut. „Örvendetes, hogy már 114 hazai kezdeményezés létesült, működik, és most már normatív támogatás is jár az ott megforduló családok után, de a beszámolójukat olvasva feltűnt valami, ami jól mutatja azt, hogy ma, Magyarországon, a legnagyszerűbb kezdeményezéseket is elrontjuk. Nem értjük meg a lényeget. Ez egy barátságot, nyitott kommunikációt, szocializációt segítő program kellene, hogy legyen. Ehelyett a beszámoló meghatározott számú gondozott gyerekről beszél. Teljesen más megközelítést takar ez a meghatározás, és sajnos, előrevetíti a kudarcot is. Hiszen nem „meggondozni”, hanem partnerként megnyitni kellene a tini-anyákat, akiknek az egyetlen státuszmeghatározó tevékenysége ma is a gyerekszülés. ”-mondta a szakember.

A legtöbb segítő szakember ma már maga is súlyos krízissel küzd

A magyar gyermekvédelmi törvény viszonylag magas kliensszám gondozását engedi meg a gyámügyeseknek. Egy szakemberre 45 gyerek jut, ami az amerikai állapot 2,5 szerese. De Herczog Mária ismer olyan területet, ahol 150-170-es esetszámmal küzd a szociális munkás. Ez a törvény sajnos „megágyazott” ennek a helyzetnek.

A nyolcvanas években a magyar gyermekvédelem a környező országok közül kiemelkedően teljesített. Mikor elkezdték előkészíteni az 1997-ben elfogadott gyermekvédelmi törvényt, akkor azt a radikális, angolszász-típusú működésmódot fogadták el, amely szerint decentralizálták a rendszert. A településeken létrejött gyermekjóléti szolgálatokat diszpécseri feladatok ellátására szerették volna létrehozni. Az lett volna az ideális, ha ezek a diszpécserek be tudtak volna hívni - szükség esetén- fejlesztőket, pszichológusokat, pszichiátereket. De a törvény végrehajtásához soha nem lett elegendő forrás hozzárendelve. Ezért nem alakult ki az a szolgáltatói hálózat, amelyre támaszkodhatott volna a területi gyermekvédelmi rendszer. 2010-ig úgynevezett „pántlikázatlan” pénzeket küldött a kormányzat az önkormányzatoknak finanszírozásra, akik ezt sok mindenre költötték, a szegény gyerekekre biztos nem. Még a létszámában is mindig kevesebb volt az a csapat, amely gyermekvédelemmel foglalkozott annál, ami szükséges lett volna.

Jelenleg ez a munkavállalói csoport alacsony fizetésért, rossz, alulfinanszírozott munkakörülmények közt, igazából szupervíziós támogatás nélkül dolgozik. „A legnagyobb katasztrófát az jelenti, hogy a gyermekvédelmi szakemberekről - több kutatás alapján – elmondható, hogy hasonló krízissel küzdenek, mint a klienseik”- foglalta össze az elkeserítő tényt Herczog Mária. A diplomás segítő foglalkozásúak napi megélhetési gondokkal küzdenek, és a fókuszvesztés miatt sok esetben – a szakember szerint – inkább ártalmas a beavatkozásuk, mintsem segítséget jelentő.

25 év alatt ennyi gyereket még nem vettek állami gondozásban, mint most

Az elmúlt 5 év egyik legnagyobb kudarcának Herczog Mária azt tartja, hogy bár a törvényi szabályozás már megszületett a 12 évesnél fiatalabb gyerekek állami, intézményi gondoskodásának kivezetéséről, ezt nem tudták végrehajtani.

Egyrészt a túlterhelt gyámügyesek közül a tapasztalatlanok már „biztosra” mennek, és a legkisebb gondnál szakellátásba, azaz nevelőotthonba vitetik a gyerekeket. Másrészt az a tény, hogy a beutaló önkormányzatnak a gyerekek ellátásához nem kell hozzájárulnia, abban teszi érdekeltté őket, hogy ez legyen a kizárólagos elintézési mód. Minél gyorsabban, minél hosszabb időre el tudja ezzel a módszerrel tüntetni a problémás családokat a területéről. Egy 3 éves gyerek éves intézeti ellátása 4 millió forint. A teljes szolgáltatási infrastruktúrát meg lehetne oldani abból, amit az visz el, hogy egy-egy településről 2-3 gyerek intézetben él.

A két hatás összeadódik, és a következmény tragikus. Ma közel 23 ezer gyerek él nevelőotthonban. Onnan pedig nagyon nehéz ép személyiséggel, szociális lényként kitörni. Minél hamarabb kerül be valaki, és minél tovább tart az intézményi nevelés, annál lehetetlenebb ez a küldetés.

Elméletileg nevelőszülőkhöz kellene rögtön kerülnie a kisebb gyerekeknek, de mivel az ő jogviszonyuk is megváltozott, ezért azt is tapasztalni, hogy egyre több „megélhetési” nevelőszülő jelentkezik a gyámügynél. Ők azok, akiknek nincs más esélyük a munkaerőpiacon, és a megélhetés érdekében az optimális 1-2 gyerek helyett a kifizetődőbb 6-7 gyereket vállalják be. „Lassan olyan állapotok állnak be a magyar gyermekvédelmi, gyermekotthoni helyzetben, mint ami Romániában az 1980-as években volt”- hívta fel a társadalmi katasztrófára a figyelmet a szakember.

Rezilienssé kellene tenni a gyerekeket

A mélyszegénységben élő gyerekek nagyon speciális körülmények közt nőnek fel. Nemcsak nélkülöznek, hanem látják a szüleik reményvesztett frusztrációját, és ezt tanulják meg maguk is. „Azért kellene sokkal jobb minőségű iskolákat, óvodákat biztosítani ezeknek a gyerekeknek, mert ott talán megkaphatják azt a támogatást, ami kompenzálja az otthoni hátrányt. Érezzék, hogy ők nagyszerűek, mert kibírják, és menni fog nekik minden ellenére, amit tapasztaltak.” Bár, az intézményi nevelést felülírja a család értékrendje, de legalább meg kell próbálni kinyújtani azt a kezet, hátha valaki el tudja kapni.