Ezek a kompetenciák szükségesek, ha felnőtteket oktat

A felnőttoktató fontosabb kompetenciái

A felnőttek képzésében dolgozó tanárnak hiteles magatartásra, a hallgatókkal való optimális viszonyra van szüksége, nyíltan kell vállalnia mindazokat az érzéseket, amelyek a képzési folyamatban felszínre kerülnek. A személyközpontú magatartás feltétele, hogy ne keletkezzék akadály („fal”) a képző és képzettek között, képesnek kell lennie arra, hogy saját érzéseit megéli, adott esetben ki is fejezi ezeket. Az eredményes közös munka fontos feltétele, hogy a tanár figyeljen arra, ami benne végbemegy, tudjon azonosulni érzéseivel, képes legyen ezeknek hangot adni, ha szükséges.

Alapvető feltétel a tanár elfogadó viszonyulása a hallgatói iránt, így képes elérni, hogy a „tanuló” azonosuljon a benne megjelenő érzésekkel. Az oktatót a hallgatók iránti gondosodásnak kell jellemeznie oly módon, hogy ne telepedjen rá az adott személyre, hanem az segítőkészségként jelenjék meg. Tapasztalataink és a szakirodalmi források azt mutatják, hogy az oktatónak feltételek nélkül kell elfogadnia a rábízott személyeket, ez a viszonyulás minél pozitívabb, annál valószínűbb a személyiség fejlődése.

Az empátia – beleélés – képessége elengedhetetlen a felnőttek képzésében dolgozó tanár számára. A fejlesztő tevékenység feltételezi, hogy az oktató képes a „tanulókban” lejátszódó folyamatokat mintegy belülről megélni, megérteni és erre alapozva végezni a tevékenységét. A megértés (az oktatói beleérzés) nyomán kialakult légkör biztosíték a kölcsönös hiteles kitárulkozásra, a fejlesztés megindulására, folyamatos megvalósulására.

A tanár személyiségközpontúsága a felnőttek képzésében elengedhetetlen. A felnőtt bizonyos cél elérése érdekében tanul, ezért azt várja el a képzéstől, hogy a megszerzett ismeretek napi gyakorlatába illeszthetőek legyenek, az őt érdeklő, érintő problémák megoldásához járuljanak hozzá. Ez egyrészt azt jelenti, hogy felnőttoktatónak hallgatóit ismernie kell és az ismeret feldolgozása során az általuk elvártakra kell koncentrálnia, másrészt a résztvevők aktivitására kell építenie. A képzés eredményességének feltétele, hogy a felnőtt tanulók tapasztalataikat összevethessék az aktuális ismeretekkel, azok gyakorlatban való funkcionálásáról meggyőződjenek. Ez aktivizáló légkört hoz létre, amelyben a tanár saját tapasztalatait, speciális ismereteit is törekszik átadni a fejlesztés érdekében, ajánlásokat tesz, javasol, de a hallgatóra-hallgatókra bízza azok elfogadását, segítőkészsége igénybe vételét. Ez a légkör ösztönző, motiváló tényezőként szokott hatni.

Az emberekben való bizalom fontos tényező a felnőttekkel foglalkozó személy számára, aminek a képzésben kölcsönösnek kell lennie. A felnőtt tanuló bizalommal választja ki a képzési helyet, bizalma kíséri a vele foglalkozó személyeket. A tanárnak bíznia kell abban, hogy a hallgató kiteljesíti lehetőségeit, mozgósítja a meglévő készségeit-képességeit és ezzel saját célja megvalósulására törekszik, ezért a képzési folyamatban saját üteme szerint vesz részt, amit az oktató elősegít.

A felnőttoktató a hallgatók saját ritmusát - haladási „sebességét” - veszi figyelembe, nem erőltet kényszerítő ütemet a képzés folyamatában, amely biztosítja, hogy minden résztvevő saját ütemében haladva fel tudja dolgozni, sajátjává, alkalmazásképessé tudja tenni a megszerzett ismereteket. Ez a tanári magatartás képessé teszi az egyént az értelmes, fejlesztő tanulásra, ezzel olyan jegyeket (készségeket, képességeket) alakít ki, amelyek a személyiség folyamatos fejlődését segítik elő.

A személyiségközpontú tanár a felnőttképzés hatékonyságának feltétele, ami tanári személyiség teljes kibontakozását igényli, amihez nem kell egyéb, mint tanulók iránti szeretet, megbecsülés, őszinteség és bizalom. Az oktató viselkedése, magatartása visszatükröződik, példaként hat a hallgatókra, ami a személyiségfejlesztés hatásos eszköze. A felnőtt tanuló személyiségfejlesztésének serkentője az oktató, de a tanár személyiségének fejlődésében a felnőtt hallgató is szerepet játszik, egyértelmű kölcsönhatás valósul meg a folyamatban.

A felnőtt elvárása a képzéstől

A felvázolt kompetenciák az oktató-képző munkában fontosak, a felnőttek képzéssel kapcsolatos elvárásai ezek funkcionálását elengedhetetlenné teszik. A felnőtt tudatosan választja meg a számára szükséges képzést és joggal várja el, hogy az törekvéseit szolgálja. A képzésbe kapcsolódó egyénre a következők jellemzőek:

A felnőtt saját elhatározásából, önkéntesen tanul, döntését elsődlegesen belső tényezők határozzák meg, a külső hatásokra rendszerint elutasítással reagál, ez nem jelent számára megfelelő ösztönzést, motivációt. A felnőtt tanulásában nélkülözhetetlen a motiváció, a késztetés, amit az önmagából eredő tényezők mellett a felnőttoktatónak kell biztosítania. Az ösztönző (belső vagy külső) hatások elmaradásának lemorzsolódás a következménye.

A felnőtt érdekorientált a tanulásban, valamilyen cél érdekében vállalja az idő és energia ráfordítását a képzésre, ezért céltudatosan választ. Ebben szerepe lehet a munkaerő-piaci viszonyoknak, egy munkakör megtartásának vagy megerősítésének. Az a tapasztalat, hogy a számára szükséges konkrét tudás megszerzése jelenti a felnőtt számára az ösztönzést, a tanuláshoz szükséges erő forrását.

A praktikus szemlélet jellemző a felnőttre, a képzés során olyan tudást akar megszerezni, amely napi tevékenységében közvetlenül hasznosítható, eredményesebbé teszi munkáját. Ebben szerepe van annak is, hogy aktívan kíván részt venni a felkészítésben szakmai- és élettapasztalata felhasználásával, és az ismeretek gyakorlatban való alkalmazását várja el. A felnőttképzésnek tehát alkalmazkodnia kell résztvevők élethelyzetéhez, a munkaerő-piaci viszonyokhoz, céljaik teljesülésének eléréséhez.

A felnőttek személyiségfejlesztésének, motiválásának oktatót érintő leglényegesebb tényezőit és a hallgatók elvárásainak főbb elemeit vázoltuk fel a teljesség igénye nélkül, a hatékonyabb felnőttképzés érdekében.

Források:

A szabadság elsajátítása. In: Pethő Éva (Szerk.): Válogatás Carls Rogers műveiből.
(Pszichológiai tanácsadás a pályaválasztásban. Módszertani füzetek 27. OPI 1983.)
Dinnyés János: Felnőttképzés, Gödöllő, 1993.
Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya, Budapest 2005.



Dr. Poór Ferenc