kapubanner for mobile

Gazdaság és egyenlőtlenség - újrateremtődő munkahelyek Európában

Elvileg látszik már a fény a válság végén világszerte, ezt azonban még nem mindenki érzékeli. A növekvő egyenlőtlenség pedig egyre nagyobb problémát jelent a világ fejlett gazdaságaiban is. Áprilisban Washingtonban összeülnek gazdasági vezetők, döntéshozók, hogy a gazdaság állapotáról tárgyaljanak, ugyanakkor egyre kevésbé hagyhatják figyelmen kívül ezt az egyre nagyobbra nyíló ollót.

Persze ez a folyamat nem most kezdődött, áll a PwC makroökonómiai elemzésében, hanem már húsz évvel ezelőtt, és alighanem a következő évtizedben is folytatódni fog. Ehhez olyan globális vagyis Megatrendek járultak hozzá, mint a technológiai fejlődés, ami a munkaerő egy részét háttérbe szorította a gyártási folyamatokban, azokat viszont, akik ennek a technológiának a kezelésére képesek a többiek fölé emelte javadalmazás tekintetében. A másik tényező a gazdasági erőtér keletre tolódása. Eddig keleten az alacsonyan képzett, de olcsó munkaerő volt vonzó, ez a folyamat azonban lelassulni látszik, ahogy a bérek abban a térségben is emelkedőben vannak, éppen a gazdasági fejlődés eredményeként. Mindezek a folyamatok nem csak a gazdaságra, hanem a társadalom egészére is hatással vannak.


Kína lassul



Ugyanakkor ott is, elsősorban Kínában, lassulóban van, az eddig rakétaszerű növekedés. Erre mutat a csökkenő export teljesítmény, és hogy az elemzők veszélyben látják a kitűzött 7,5 százalékos gazdasági növekedést. Ugyan a 12. Országos Népi Gyűlés átfogó reformokat fogadott el 2014-re Kínában, mindez veszélybe is kerülhet a gyengébb mutatók miatt. A közel egy évtizede tartó kínai hitelezési boom lehetséges következményei jelentős kockázatot jelentenek a bankok, az állami vállalatok és a helyi önkormányzatok közötti szoros összefonódások miatt. További nemteljesítések és a pénzügyi piac hullámzása lassíthatják, sőt akár meg is akaszthatják a kínai reformterveket.

Kína a GDP-je 180 százalékára adósodott el 2013-ra, és bár nyugati típusú banki összeomlások nem várhatók az állami szerepvállalás miatt, azért a befektetés és az üzletkötés kockázatosabb lesz, mint korábban. Bár Kína gazdasági növekedése európai sztenderdekkel mérve még így is figyelemre méltó, ez a legrosszabb adat a világgazdasági válság elindulása óta. A befektetések és az export vezérelte gazdaságról a fogyasztás vezérelt irányba elmozdulás nyilván csükkenteni fogja a növekedés gyorsulását, de csökkenti is Kína sérülékenységét a külső hatásokkal szemben és jobban fenntartható lesz, így ezekre a reformokra Kínának hosszú távon szüksége van.


Egyre nagyobbak a különbségek



Visszatérve az egyenlőtlenségek kérdéséhez, az egyik szemléletes mutató például az, hogy az Egyesült Államokban a legjobban kereső 10 százalék kapta az USA-ban kifizetett bérek 48 százalékát 2012-ben. Az egyenlőtlenségek már 20 éve egyre nagyobbak a G7 országaiban. Ehhez most a digitális forradalom járul hozzá, ahogy pár száz évvel ezelőtt az ipari forradalom indított el hasonló folyamatokat. Ugyanis bizonyos munkafolyamatokban az emberi munkaerő háttérbe szorult, korábban fizikai, most bizonyos esetekben mentális értelemben is.

A növekvő egyenlőtlenségeknek az IMF kimutatása szerint komoly hatása van az üzleti életre is, ugyanis minél nagyobb a társadalmi olló, annál kisebb a gazdasági növekedés is. Egy kiegyensúlyozottabb gazdaság ugyanis szilárdabb alapot teremt a belső keresletnek, nőhet a piacon a termékskála, a társadalmi stabilitás pedig szintén fontos összetevője a fenntartható gazdasági növekedésnek.

Az, hogy lassan Kínában is növekedésnek indulnak a bérek, visszahozhat állásokat Európában. Például Nagy-Britanniában a PwC szakértői úgy látják, hogy a következő évtizedben 100-200 ezer munkahely teremtődhet újra ennek következtében. Egy további lehetőség, hogy az alkalmazottak részesedést kapnak a cégekben, amelyhez így jobban is ragaszkodnak, és a kimutatások szerint ezek a cégek jobban is teljesítenek.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk