kapubanner for mobile

"Könnyű munka otthonról" - ezért kell vigyázni az álláshirdetésekkel

Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Azt írták: a negyvenes éveiben járó, budapesti illetőségű vádlott korábban hasonló módszerrel több mint félezer embert károsított meg, jelenleg 3 év 10 hónap szabadságvesztését tölti, újabb csalássorozatára a közelmúltban derült fény.

E szerint a férfi közösségi oldalakon adott fel könnyű, fizikai jellegű munkára, így reklámtoll-összeszerelésre vonatkozó álláshirdetéseket.

A jelentkezőknek sablon tájékoztató szöveget küldött azzal, hogy a munka első csomagjának letéti összegeként 5500 forintot utaljanak át az általa megadott bankszámlára.

A vádlottnak azonban sem szándéka, sem lehetősége nem volt az állások kiközvetítésére, és az összegek beérkezése után elérhetetlenné vált a sértettek számára, majd az egy hónap alatt 89 ember tévedésbe ejtésével szerzett pénzt felélte

- tették hozzá.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában - csalás elkövetése miatt - végrehajtandó fogházbüntetést indítványozott a férfi ellen, valamint azt, hogy egyúttal vagyonelkobzást is rendeljenek el vele szemben, és kötelezzék a kár megtérítésére.

"Ember a gépben" botrány: olcsó munkaerővel pótolták a mesterséges intelligenciát egy cégnél

- olvassa el korábbi cikkünk! 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk