Három hónapig is húzódhat egy kiválasztás
Meglepően hosszú, akár három hónap is lehet a kiválasztási folyamat új munkatárs felvételénél, derül ki a Profession.hu kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok körében végzett kutatásából. Pozitívum viszont, hogy a 300 megkérdezett cég közül 126 új pozíció miatt ad fel álláshirdetést, 141 megüresedésből adódóan keres munkatársat és csak 24 esetben volt átszervezés az indok. A megfelelő munkatárs választásánál már a közösségi médiából nyerhető információnak is van szerepe.
A felmérés arra is kitért, hogy mi az állás meghirdetésének oka. A kérdésre adott válaszokból pozitív eredmény rajzolódik ki, mert 126 cég esetében (42 százalék) újonan nyíló pozícióról van szó. 141 esetben (47 százalék) már korábban létrehozott állás üresedett meg és csak 24 esetben (8 százalék) volt átszervezés az indok.
Érdekesség, hogy a keresés során a munkáltatók már itthon is értékként tekintenek a közösségi médiából nyerhető információhalmazra, amely a korábbi munkatapasztalatokat, tanulmányokat és az önéletrajzban sorolt készségeket egészítik ki. A jelentkezők internetezési szokásaiból modellezhető az alkalmazkodás képessége, a tanulási hajlam, a rugalmasság és az érzelmi intelligencia. A felvételiző közösségi média aktivitása, internetes érdeklődési köre, keresési szokásai (Magyarországon szigorúan csak a jelentkező beleegyezésével ellenőrizhető tartalmak) pontosabb képet adnak a HR szakemberek számára. Ennek tudatában az álláskeresők újabb hatékony eszközt kapnak a kezükbe, ha tudatosan használják ezeket a csatornákat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 3 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 2 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?