Hogyan hajthatom be a túlóra pénzem?

Nemzetközi multinacionális cég kis magyar leányvállalatánál dolgozom.2010-ben léptem be, majd a megállapodott és szerződés szerinti feladatokon kívül 3,5 évig egyéb szintén szakmai ismeretekkel rendelkező feladatok ellátását is el kellett végeznem.Helyettesítési juttatást nem kaptam, a túlórák egy részét tudtam csak lecsúsztatni.2016-ban az ügyvezető meghalt, a nagy felelősséggel járó feladatom mellé még a munkaidőm (túlmunkaidővel) egy részét a korábbi ügyvezető feladatainak részbeni átvételével töltöttem. A túlórát ami 2016-os a saját fizetésemmel kifizették. Miután az ügyvezető többszörösét kapta járandóságként, a túlóra pedig az én fizetésemmel volt, nem fizette meg a cég. Miután özvegy vagyok, 62 éves és nincsen aki eltartson, ezért nem tudok mit tenni.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A munkavállaló a munkaszerződésében foglalt munkakörbe tartozó feladatokat köteles ellátni, mely feladatok részleteiben a munkaköri leírásban lelhetőek fel. A munkáltató ideiglenesen, más munkakörbe tartozó feladatokat is bízhat a munkavállalóra, melynek időtartama limitált (44 munkanap/naptári év). Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás esetén a munkavállaló az ellátott munkakörre előírt, de legalább a munkaszerződésben rögzített bérére jogosult.

A probléma a kérdésével az, hogy ezt az igényét kizárólag hosszas munkaügyi perben érvényesítheti. Ebben bizonyítani kell azt, hogy Önt a munkaszerződésétől eltérően foglalkoztatták vagy, hogy részben más munkakörben is foglalkoztatták, ezért nem kapta meg a bért, pedig az Önnek járt volna, az a bérrész konkrétan mennyi volt stb. Az igény jogosultságát a leveléből megítélni nem lehet. Javasolom, hogy konzultáljon egy munkajogásszal, és mutassa be neki a munkaügyi dokumentációját.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek