kapubanner for mobile

Húszezer forint költségtérítést kaphatnak a távmunkában dolgozók

Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A távmunka elfogadottságát a járványhelyzet Magyarországon is jelentősen megerősítette. A lehetőség nagyban hozzájárult a gazdaság stabilitásának megőrzéséhez, é sa munkahelyek megtartásához a vírusválságban. 2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest mostanra nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek - emlékeztet a TIM közleménye.

A veszélyhelyzeti szabályozás érdemben mérsékelte az adminisztrációs terheket, rugalmasabbá tette az előírásokat. A bevált gyakorlat fenntartását a kormány javaslatára az Országgyűlés is indokoltnak találta.

A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is.

Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia. A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (rezsi, internet, biztosítás stb.) - ismertette a TIM. 

Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembe vételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló. 

A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka (ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat) esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.

A kormány változatlan célja a teljes foglalkoztatás elérése és megvédése. A 2010-es 56 százalékhoz képest a foglalkoztatottak aránya tartósan 74 százalék fölött alakul. A ráta a fiatalok, kisgyereket nevelő szülők elhelyezkedésének támogatásán, a munkaerő-piaci mobilitás élénkítésén túl a nem tipikus foglalkoztatási formák, a részmunkaidő és a távmunka kiterjesztésével javítható tovább. A rugalmasabb átmeneti szabályozás törvénybe foglalása hathatósan segítheti az otthoni munkavégzés térnyerését - olvasható még a TIM közleményében. 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend

A kötelező irodába visszatérés nem hozta a várt eredményt: üresen maradtak az irodák, a dolgozók pedig ellenálltak. Egy nemzetközi techcég azonban... Teljes cikk

Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás

Egy friss, 38 országot vizsgáló kutatás szerint a távmunka és a hibrid munkavégzés növelheti a gyerekvállalási kedvet. Azoknál a pároknál, ahol... Teljes cikk

Az olajárak emelkedése miatt visszatérhet a tömeges home office?

Az olajárak meredek emelkedése miatt újra előtérbe kerülhet az otthoni munkavégzés: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a home office az egyik... Teljes cikk