Így működjünk válság idején: avagy mit jelent a krízisreziliencia?

A stresszt nem lehet elkerülni, hiába igyekeznek erre biztatni sokan. Különösen krízishelyzetben nehéz azt tenni, ami egyébként jót tesz nekünk vagy egészséges. Magasak az elvárásaink magunkkal szemben és a környezet is állandóan, szinte elérhetetlen elvárásokat közvetít: mindenkiről csak a jót látjuk a közösségi médiában, és mindig összehasonlítjuk magunkat másokkal, ami jelentősen rontja az életminőségünket.

Valamint soha nem adunk időt magunknak arra, hogy egy adott pillanatban értékeljük, hogy most jó, vagyis megéljük a pillanatot, hanem már akkor azon gondolkodunk, hogy mi fog elromlani – sorolja a folyamatos stresszt fenntartó okokat dr. Márky Ádám  

Ha mindezen – saját és külső - elvárásoknak nem tudunk megfelelni, akkor úgy érezzük, velünk van a baj. Pedig azt kellene elfogadni, tudatosítani a szakember szerint, hogy az életünkben nincs olyan, hogy mindig, minden jó. Ha ez sikerül, az már komoly előrelépés.

Az ember genetikailag arra van – volt – programozva, hogy túlélje az adott napot. A veszélyhelyzet, mondjuk a kardfogú tigris támadása – térben és időben behatárolt volt, jelenleg azonban a „fenyegetésnek” nincs vége. Ezért szinte folyamatosan problémamegoldó, túlélő működésben létezünk, ami feszültséget, szorongást okoz, ami nagyon fárasztó, és nehéz belőle kilépni.

A másik nehezítő tényező, hogy az ősi törzsi normák nagyon erősek voltak, a szabályokat, a közösséghez való tartozás érdekében, ami egyet jelentett a túléléssel, el kellett fogadni. Ma a normák nagyon gyorsan változnak, ráadásul a „norma”, hogy mindenki azt hazudja, hogy jól van.

Ha nem felelünk meg ennek a képnek, úgy érezzük, nem vagyunk normálisak, ezért szorongani kezdünk. Ráadásul a mai társadalmi közegben nincs helye a nehéz érzéseknek, nem tudunk mit kezdeni velük. Pedig a 21. században nincs olyan döntés, ami ne járna konfliktussal, ne okozna kellemetlen érzést. A nehéz érzés a döntés ára – mondta el a szakember egy korábbi előadásában.

Az ember az egyetlen lény, amely azért képes akár globális együttműködésekre, mert nem csak a valóságban létezik, hanem el tud vonatkoztatni, vannak közös történeteink. Sőt a digitális média világában a valósággal egyre kevesebbet találkozunk, hiszen profilok és felületek bűvöletében élünk.

Ezért szükség van perspektívaváltásra, elfogadni, hogy lehet nehezebb, hogy a nehéz érzések normálisak. Fontos, hogy ne csak be, hanem ki is lélegezzünk, fontosak a személyes értékek – hangsúlyozta az orvos. Márky Ádám egy busz és annak utasai példáját hozta fel, ahol minden utas más gondolatot testesít meg, ugyanakkor azt kell tudatosítani, a buszt nem ők vezetik, hanem mi, tehát a döntést, hogy hogyan viselkedünk, mi hozzuk meg.

Vagyis a krízisreziliencia azt jelenti, hogy eldönthetjük, hogy mit cselekszünk, de hogy közben mit érzünk, az nem rajtunk múlik, a magatartás változtatható, az érzés azonban nem.