Ingyenes informatikai képzéseket és állást is kínálnak az ukrajnai menekülteknek

A PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ ingyenes informatikai képzéseket indít az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek számára, akik legkésőbb 2022 végéig szoftverfejlesztő, manuális tesztelő vagy alkalmazás-üzemeltető képesítést szerezhetnek, akár IT-előképzettség nélkül is.

A 2-6 hónapig tartó, online és személyesen is elvégezhető képzések résztvevői – a választott képzéstől függően – akár már az idei év második felében munkába állhatnak a PROGmasters több mint 80 partnercégénél, minimum bruttó 400 ezer forintos (azaz körülbelül ezer eurós) kezdő fizetésért. Az érdeklődők április 15-ig adhatják le előjelentkezésüket, a felvételit követően pedig összesen 20 fő kezdheti meg a tanulmányait.

„Tavaly 257-en végezték el a 900 ezer-2,25 millió forint értékű képzéseinket, így a húsz fő ingyenes részvételének biztosítása jelentős vállalás számunkra. Az Ukrajnából menekülők jelentős része számára nem vágy a karrierváltás, hanem kényszer. Bízunk benne, hogy tanfolyamaink révén hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megteremtsék egy biztonságos és méltó élet feltételeit” - mondta Filep Szabolcs, a PROGmasters társalapítója és társügyvezetője. 

Mivel a képzések magyar nyelvűek, a sikeres felvételihez magyar nyelvtudás szükséges, emellett a középszintű angol vagy német nyelvismeret is elvárt. 

A manuális tesztelő és az alkalmazás-üzemeltető képzések teljesítéséhez elegendőek a felhasználói szintű informatikai ismeretek is, a szoftverfejlesztő képzéshez azonban nélkülözhetetlenek a Java programozási alapismeretek, ugyanakkor ezek elsajátításához is biztosít ingyenes felkészítő anyagot a PROGmasters. 

Az online és személyesen is elvégezhető képzésekre április 15-ig adhatják le előjelentkezésüket az ukrajnai állandó lakóhellyel rendelkező ukrán, vagy magyar-ukrán kettős állampolgárok, akiknek igény esetén a képzés idejére laptopot is díjmentesen ad az iskola.

A végzettek számára álláslehetőséget is kínál a PROGmasters, amely a jelentkezők közül online kompetencia-tesztekkel, nyelvi szintfelmérővel, egy HR interjú és egy Assessment Center – valamint a szoftverfejlesztő képzés esetében egy Java programozási szakmai felvételi – segítségével választja ki a résztvevőket.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Döbbenetes kísérlet: nem mindegy, hogy férfi vagy nő posztol a LinkedInen

Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk

Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások?

Egy felmérés szerint a magyar cégek 48%-a napi szinten küzd a fizikai munkavállalók megbízhatatlanságával: sokan már az interjúra sem jönnek el,... Teljes cikk

Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája

Németországban összesen több mint 260 ezer betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket a legkülönbözőbb ágazatokban – derül ki a Német... Teljes cikk