Itt a lista, ezek a cégek hozhatnak be vendégmunkásokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJúnius 30-ig kellett teljesíteniük az új idegenrendészeti törvény feltételeit azoknak a HR szolgáltatóknak, amelyek gyorsabban szeretnének a jövőben is vendégmunkásokat behozni az országba harmadik országból. A 29-ből 7 cég kiesett, 22-en maradtak minősített kölcsönbeadók a kormany.hu-n közölt lista szerint. Van még mellettük 10 olyan cég, amely magának intézi a toborzást, ezek a kedvezményes foglalkoztatók.
A harmadik országból történő vendégmunkás-toborzásban meghatározó szerepet játszottak, játszanak a minősített kölcsönbeadó cégek, amelyek számára a külföldiek toborzása jó üzleti lehetőség. Idén év elején közel 30 ilyen HR szolgáltatónak volt jogosultsága, hogy összevont eljárással, gyorsítottan hozzon be vendégmunkásokat.
A kormány körükben a január 1-től hatályos új idegenrendészeti törvény február 29-én megjelent végrehajtási rendeletében szigorított. 500-ról 1000 főre emelte azt a minimális kölcsönzötti statisztikai állományi létszámot, amivel lehet végezni a tevékenységet és ebből 500-nak magyar munkavállalónak kell lennie. A minimumot 2023. július 1-től 2024. június 30-ig kellett teljesíteni.
A minősített kölcsönbeadói kategóriában való bentmaradás feltétele pedig az is, hogy az új toborzások 30 százalékának magyarnak kell lennie, tehát egy 2000 fős állománynövekedésből 600 fő magyarnak. Így később bármikor kieshet a cég e körből. Könnyebbség, hogy a magyarok közé az ukrán és a szerb állampolgárságú munkavállalók is beszámíthatóak.
Megvannak az első eredmények, amelyek a kormany.hu oldalon jelentek meg augusztus 8-i dátummal.
Kiesett a körből saját kérelemre a Humán Centrum és a Primajob. Nem tudta hozni létszámelvárásokat és szintén kikerült a Randstad, az EU Jobs, a Humánia HRS Group, az Adapt és a Job HR.
Az alábbi a 22 kölcsönzőcég hozhat be mostantól vendégmunkásokat összevont, gyorsított eljárásban vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel:
Prohuman Zrt.
Get Work Trend Kft.
Pannon Work Zrt.
Work Force Kft.
Jobtain Kft.
Service Flow Kft.
HR Direkt Kft.
HR Direkt Hungary Kft.
Alfa Works Kft.
Delego Kft.
Munkaland Magyarország Kft.
Menton Jobs Kft.
Man at Work Kft.
Trenkwalder HR Solution Kft.
Pannonjob Kft.
WHC Kft.
Pensum Group Nyrt.
Starjobs Magyarország Kft.
Adecco Kft.
Viapan “Dologidő” Kft.
HR Capital Kft.
HSA Kft.
A 22 cég egyébként több az előzetes várakozásoknál. Piaci szereplők 15 körüli minősített kölcsönbeadót prognosztizáltak a szigorúbb feltételek bevezetése után.
További 10 kedvezményes foglalkoztató
Gyorsított, összevont eljárással hozhatnak be vendégmunkásokat a kedvezményes foglalkoztatók is. Ezek nem HR szolgáltatók, hanem olyan vállalatok, amelyek maguknak intézik a toborzást. Kedvezményes foglalkoztatónak minősül a kormánnyal érvényes stratégiai partnerségi megállapodással rendelkező foglalkoztató; az a foglalkoztató, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást valósít meg; az a foglalkoztató, amely a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program keretében partnerségi megállapodással rendelkezik.
A kormany.hu listáján e cégek tartoznak ebbe a kategóriába, azaz ők terveznek vendégmunkásokkal:
SHINHEUNG SEC EU Kft.
GÜNTNER-TATA Hűtőtechnikai Kft.
Kedali Hungary Kft.
Magyar Suzuki Zrt.
Continental Automotive Hungary Kft.
KOMETA 99 Zrt.
JIATAI Hungary Construction Project Nemzetközi Kereskedelmi Kft.
HANKOOK TIRE Magyarország Kft.
LE BÉLIER MAGYARORSZÁG FORMAÖNTÖDE ZRT.
TDK Hungary Components Kft.
A listák a kormany.hu oldalon érhetőek el.
Más cégek is toborozhatnak harmadik országból, számukra azonban hosszabb az átfutási idő.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?