kapubanner for mobile

Kik uralják a LinkedInt? Íme a magyar felsővezetők toplistája

Az ötven legnagyobb magyar vállalat felsővezetőjének LinkedIn toplistáján az első helyen idén is a Jabilt vezető Kékesi Sándor végzett. Jelasity Radován, az Erste Bank vezérigazgatója követőtáborát közel megduplázva is csupán egy helyet tudott előrelépni.

Kékesi Sándor Jabil-

A Jabil Circuit Magyarország vezérigazgatója, Kékesi Sándor szerezte meg az első helyet az Uniomedia ügynökség által összeállított LinkedIn toplistán 12 403 követővel –az elmúlt évben 31 százalékkal növelte követőinek számát. Jelasity Radován az Erste Bank vezére 9 215 követővel a második helyet foglalja el, ami egy ugrás előre a tavalyi helyezéséhez képest, igaz, a követőszámában 92 százalékos növekedést ért el. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary – ma már Aumovio – vezérigazgatója 7 790 követővel az összesített lista harmadik helyét foglalta el, 15 százalékkal növelve követőtáborát. Szászi Istvánt, a Robert Bosch cégcsoport magyarországi vezetője a 4., míg Solti Andrea*, aki az adatfelvétel után köszönt le a Shell Hungary éléről, az 5. helyen végzett. 

Ha nem csak a vezérigazgatókat hasonlítjuk össze követőszám szerint, hanem a kommunikáció, a HR és a pénzügyi területek vezetőit is vizsgáljuk, a legjobban teljesítők listája alig változik. A marketingkommunikációs területről az összesített toplistában a harmadik helyre került Szabó Béla, a Telekom márkakommunikációs igazgatója - az egyetlen az összesített ötös listában, aki nem a legfelsőbb vezetők közül kerül ki. 

A TOP 5 vezető követőszám szerint:
1. Kékesi Sándor (Jabil Circuit, CEO):  12 403 
2. Jelasity Radován (Erste Bank, CEO): 9 215 
3. Szabó Béla (Telekom, Márkakommunikációs igazgató): 8 211 
4. Keszte Róbert (Continental Automotive Hungary, CEO): 7 790 
5. Szászi István (Robert Bosch, CEO):  6 191 

Regionális helyzetkép: bőven van tér a fejlődésre

Hét régiós ország felsővezetőinek LinkedIn-közösségét nézve az látszik, hogy a magyar vezetők előtt jelentős fejlődési lehetőség áll, hiszen a hasonló méretű piacokon is - mint mondjuk Csehországban -, kétszer-háromszor akkoraű közösséget érnek el a top-cégek vezetői   vezérigazgatói, mint a magyar élvonalban. A Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovéniában, Szlovákiában és Magyarországon 400 felsővezető LinkedIn-profilját összehasonlító elemzés adatai szerint a régióban a bank- és pénzügyi, az autóipari, a kiskereskedelmi és az energiaszektor vezetői a legaktívabbak a LinkedIn-en.

A legnagyobb LinkedIn közösséget elérő felsővezetők hét régiós országban
1. Klaus Zellmer (ŠKODA AUTO A.S., CEO, Csehország): 52 317    
2. Przemysław Gdański (BNP Paribas Bank Polska, CEO, Lengyelország): 39 030    
3. Marco Hössl (Kaufland Romania SCS, CEO, Románia): 36 543    
4. Tomáš Salomon (Česká spořitelna, a.s., CEO, Csehország): 27 988    
5. Daniel Beneš (ČEZ, A.S., CEO, Csehország): 24 237    

Engagement: a kommunikációs vezetők belehúztak

Az elmúlt év egyik legfontosabb felismerése, hogy az engagement-bővülés még a követőszám növekedésénél is erőteljesebb. A magyar CEO-k és HR-vezetők posztjai 20-30 százalékkal, míg a kommunikációs vezetők bejegyzései átlagosan 50 százalékkal több interakciót váltottak ki idén, mint tavaly. Az engagement szerinti listát Keszte Róbert vezeti 4 727 interakcióval az elmúlt tíz posztjában, őt követi Solti Andrea (4 566) és Fehér Alexandra, a Shell kommunikációs vezetője (3476), majd Jelasity Radován (3476) az Erste és Orbán Gábor (3333), a Richter CEO-ja.

A TOP 5 engagement alapján:
1.    Keszte Róbert (Continental Automotive Hungary, CEO): 4 727 
2.    Solti Andrea (Shell Hungary, CEO*): 4 566 
3.    Fehér Alexandra (Shell Hungary, Kommunikációs vezető): 3 603 
4.    Jelasity Radován (Erste Bank, CEO): 3 476 
5.    Orbán Gábor (Richter Gedeon, CEO): 3 333 

Kommunikációs vezetők: Szabó Béla vezet, új szereplők a listán

A kommunikációs vezetők rangsorában Szabó Béla (Magyar Telekom) továbbra is uralja a mezőnyt 8 211 követővel (15 százalékos növekedéssel), de bekerült az öt legjobb közé Hevesi Nóra a Tescotól (5 296), és Bodó Teodóra a Bosch-tól (4 848). A negyedik legjobb Radó András, a Wizz Air kommunikációs vezetője (4 772) és Horváth Magyary Voljc Nóra  (3 820), a K&H Banktól, aki először szerepel a toplistán. 

A kommunikációs szakemberek engagement szerinti listáját a shelles Fehér Alexandra vezeti. Radó András a Wizz Airtől a dobogó második fokára, míg Blaumann Debóra, az Erste marketingigazgatója a harmadikra fért fel. Gáspár Bence, az OTP, és Pantl Péter a MOL kommunikációjának irányítója jutott még be az ötös élmezőnybe. 

Az Uniomedia 2025-ös LinkedIn Felsővezetői Toplistája az Opten listáján szereplő ötven legnagyobb magyar vállalat, valamint a kereskedelmi bankok felsővezetőinek körében készült, és több mint kétszáz vezető LinkedIn-profiljának elemzésén alapul.

Nyitókép: Kékesi Sándor Linkedin-profilképe

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások

Több mint 5000-en dolgoznak a Waberer’s cégcsoportnál, amelynek vezető testületeire 2026 nyarától vonatkozik a 40%-os női kvóta, számos feladatot... Teljes cikk

A munkaügy már nem elég! Így alakíts ki stratégiai HR-t a kkv-nál!

Magyarországon a legtöbb kisvállalatnál a HR még mindig operatív „munkaügyként” él a fejünkben, miközben a V4-országok 2094 szervezetét... Teljes cikk

Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep

Egy vidéki gyártó cég tehetségmenedzsment képzésén egy kékgalléros vezetővel arról beszéltünk, hogy miért is kezdtük a programot az önismeret... Teljes cikk