kapubanner for mobile

Kamu indokkal mondtak fel, visszaszerezhetem az állásomat?

2017. aug. 30-án közölték velem, hogy közszolgálati jogviszonyomat október 31-én felmentéssel megszüntetik, mert a hivatal, ahol dolgozom, 31 fős (10 %-os) létszámleépítést hajt végre. Nem tehettem mást, a döntést tudomásul vettem, hiszen nem ajánlhatnak fel más munkakört, ha egy létszámcsökkentés a cél. Néhány napja, amikor a leszámolásomat intéztem, megtudtam, hogy a korábbi munkahelyemen egy GYES-ről visszatért kolleganő dolgozik, annyi különbséggel, hogy míg én érdemi ügyintéző voltam, az ő munkakörének a megnevezése osztályvezetői referens. Munkaköri leírását nem ismerem, de az ott eltöltött 8 év alapján joggal feltételezem, hogy gyakorlatilag ugyanolyan feladatokat fog ellátni, mint korábban én, ill. az osztályon megmaradt másik két ügyintéző. A felmentési idő lejártától számítva 15 hónapot kellene még dolgoznom az öregségi nyugdíj eléréséig. Új állásra a korom és a rövid munkaviszony miatt nem számítok. (Nem éri meg a betanításommal vesződni.) Szeretném megtudni, hogy visszaszerezhetem-e a hamis indokkal felmondott állásomat, vagy bele kell nyugodnom, hogy a munkáltató ilyen egyszerűen, a 30 napos jogorvoslati határidővel játszadozva bárkitől megszabadulhat?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Az átszervezés egy kifejezetten hatákony felmondási ok munkáltatói szempontból, mivel az kizárólag abban az esetben támadható, amennyiben az a valós életben nem zajlott le. Az átszervezés célszerűsége sem lehet jogvita tárgya. Az sem vitatható, hogy egyes munkavállalók státusza miért maradt meg, és miért pont az érintettek kerültek kiválasztásra.

Ami a kismamát illeti, feltehetőleg felmondási korlátozás alatt áll, így a munkaviszonya lényegesen nehezebben lenne megszüntethető.

Amennyiben Ön védett korban van azaz, az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül, abban az esetben Ön is felmondási korlátozás alatt állt. Amennyiben ugyanakkor nincsen felajánlható munkakör ez nem fog Önön segíteni.

Abból, amit leír nem tehető fel, hogy a munkáltató jogellenesen járt volna el. Értem a helyzetét és remélem, hogy ezt az átmeneti időszakot valahogyan sikerül megoldania.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén?

A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk

Táppénz alatt kirúghatnak?

Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk

Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező?

Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk